// 2026. november 7., szombat // Rezso

Toader: várjuk a véleményeket az igazságügyi módosításhoz

// HIRDETÉS

Az igazságügy-miniszter szerint csak egy tervezetről van szó, a végleges forma az érintettek vélemények kikérése után alakul ki.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter bejelentette: csak azt követően küldi majd el az érdekelteknek az igazságügy működését szabályozó törvények módosításait tartalmazó tervezetet, hogy mindegyik szakmai szervezet és a civil társadalom is kifejti ezzel kapcsolatos álláspontját.

Péntek reggeli sajtótájékoztatóján a tárcavezető azt mondta, tudja, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT), illetve a civil társadalom várja, hogy közzé tegyék a tervezetet, erre azonban csak azt követően kerül sor, hogy minden szakmai szervezet kinyilvánítja álláspontját a szerdán ismertetett indítvánnyal kapcsolatban.

Hasonlóan nyilatkozott Mihai Tudose miniszterelnök is, aki szerint Tudorel Toader csupán a saját álláspontját vázolta az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítását illetően, az indítvány elfogadásáig azonban még hosszú az út.

Mihai Tudose szerint egyetlen személy javaslatait nem kell bármi ellen irányuló támadásnak tekinteni.

„Tudorel Toader tartott egy sajtótájékoztatót, és ismertette mindazt, amire az általa folytatott egyeztetések nyomán jutott. De hosszú út vezet még addig, hogy mindebből törvény legyen. Szükség van például a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményezésére. Ezzel most gyakorlatilag elkezdődött a közvita, és amint ez lezárul, a kormány elé kerül a tervezet, a kabinet pedig majd dönteni fog, figyelembe véve az állampolgárok álláspontját, illetve a véleményezéseket. Addig azonban sok van még" - fogalmaott Tudose az Antena 3 hírtelevízió csütörtök esti  műsorában.

A miniszterelnök ugyanakkor megerősítette, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvényeket nem sürgősségi rendelettel, hanem törvénytervezettel fogják módosítani, és biztosított mindenkit, hogy a jogszabályt nappal fogadják majd el, nem éjszaka.

Tudose ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni arról, hogy egyetért-e a javaslattal, miszerint kizárnák az államfőt az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásából.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro