// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nagyon pályázik Kelemen érdemrendjére a bősz nemzetféltő Cumpănaşu

// HIRDETÉS

A Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció nevű szervezet vezetője keményen tolja a soviniszta retorikát.

Jottányit sem enged a magyarellenes sovinizmusból Alexandru Cumpănaşu, a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) elnöke: csütörtökön a románok marosfői nyári egyetemén továbbra is azt szorgalmazta, hogy vissza kell vonni Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől a Románia Csillaga érdemrendet, miután – a tényeknek megfelelően – kijelentette: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumán, így nem is fognak ünnepelni.

„Az RMDSZ és az EMNP képviselői nevetségessé tették magukat. Engem nem tudnak megfélemlíteni sem az ügyészséggel, sem a rendőrséggel, sem a magyar gárdával' - idézi Cumpănaşut a Demokrácia Gyakorlatba-ültetéséért Egyesület csütörtöki közleménye.
Cumpănaşu úgy véli: az RMDSZ elnöke nem tarthatja meg a Románia Csillaga érdemrendet.

„Kelemen Hunor nem jogosult a Románia Csillaga érdemrendre, mert megsértette a román népet azáltal, hogy határozottan megtagadta, hogy román állampolgárként felvállalja saját népe történelmét. A CNMR, a magyar vezetők nyílt fenyegetőzése ellenére mindent el fog követni azért, hogy az érdemrendet visszavonják. (...) A magyar vezetők támadása szolidaritásra késztet bennünket és talán felkelt egy minimális román érzelmet a román politikai vezetőkben is. És még egy okom van arra, hogy ezt a mocskos támadást megköszönjem: lehetőségem lesz arra, hogy jobban megismerjem a románok helyzetét és a kolozsvári magyar vezetők tolvajlásait' - mondta a közlemény szerint Cumpănaşu.

Toró T. Tibor, az EMNP vezetője szerdán jelentette be, hogy a párt uszítás miatt bűnvádi feljelentést tett Alexandru Cumpănaşu ellen.

Az EMNP elnöke szerint uszításnak minősül az, hogy a CNMR közleményét aláíró Alexandru Cumpănaşu Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását kezdeményezte, amelyet ez születése által kapott.

„Az állampolgárságot az alkotmány 5. cikkelye alapján ebben az esetben nem lehet megvonni, ezért ezt felvetni diszkriminációnak számít, mert azt sugallja, hogy az állampolgárság megvonható más magyar etnikumú személytől is, amennyiben szabadon kinyilvánítja véleményét” - írja a Kolozs megyei ügyészség főügyészéhez benyújtott feljelentésben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro