Ezt állítja az infrastruktúra-fejlesztések monitorozásával foglalkozó Pro Infrasctructura egyesület.
A Pro Infrastructura egyesület a román állami hatóságokat okolja az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasza építésének lassúsága miatt.
A romániai infrastruktúrafejlesztések monitorozásával foglalkozó egyesület hétfőn tett közzé egy múlt héten készült 16 perces légi felvételt, amelyet a 47 kilométeres útszakasz fölött végigrepülő helikopterről filmeztek. Amint a képekhez mellékelt közleményben az egyesület megállapítja:
hogy a távból csupán 21 kilométeren folynak munkálatok. A hatóságok ugyanis nem szerezték meg a környezetvédelmi engedélyt, amely hiányában nem lehet kiállítani a munkálatok elkezdéséhez szükséges építési engedélyt. Így az útépítő cégek hiába kaptak utasítást már tavaly májusban a munkálatok elkezdésére, az állami intézmények késlekedése miatt nem láthatnak a munkához.
A felvételek tanúsága szerint az Aranyosgyéres és Maroskece közötti 15,7 kilométeres szakaszon
A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér és Marosugra közötti szakaszon állnak a legjobban az építők, de ezen a 13,7 kilométeres szakaszon sem indulhat meg korábban a forgalom. A Pro Infrastructura egyesület szerint ugyanis erre a pályaszakaszra a radnóti csomópontról lehetne felkanyarodni, amelyik építéséhez az állami hatóságok még nem bocsátották ki az építési engedélyt. A Pro Infrastructura egyesület a Szállításügyi Minisztérium és a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) hozzá nem értését és a kivitelezőket visszafogó
Az egyesület szerint Razvan Cuc szállításügyi miniszternek azon kellene munkálkodnia, hogy az érintett intézményekkel együttműködve elhárítsa az építőket megbénító bürokratikus akadályokat.
Az Aranyosgyéres – Marosvásárhely autópályát az állam öt szakaszra osztotta, és mindegyik szakasz megépítésére más-más építőt keresett. A versenytárgyalások eredményeit 2015 januárjában hirdették ki, a kivitelezési szerződéseket 2015 márciusában írták alá, a munkálatok megkezdésére vonatkozó utasítást pedig 2016 januárjában, illetve májusában bocsátották ki. A Marosvásárhelyhez legközelebb eső szakasz kiválasztott építője már 2016-ban megelégelte a várakozást, és felbontotta a szerződést. Jelenleg a Marosvásárhelyhez közelebb eső szakaszokon folynak munkálatok.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.