// 2026. november 6., péntek // Lénárd

„Hontalanná” tenné Kelemen Hunort egy román szervezet

// HIRDETÉS

Amiért az RMDSZ elnöke kimondta a nyilvánvalót: hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés évfordulóján.

A román állampolgársága visszavonásával büntetné Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét  a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció nevű szövetség, miután Kelemen egy múlt heti, a kolozsvári Szabadság című napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: a romániai magyarok nem tudják és nem is akarják megünnepelni az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumát.

A szakszervezeteket és civil szervezeteket tömörítő koalíció vasárnapi közleménye megdöbbentőnek nevezi Kelemen nyilatkozatát.

„Bár teljesen megértjük és feltétel nélkül támogatjuk a tolerancia és az egyazon államban történő etnikumközi együttélés európai értékeit, felháborítónak és és törvénysértésre buzdítónak tartjuk, ezért elítéljük az RMDSZ elnökének nyilatkozatait” - áll a közleményben.

A koalíció a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz és a parlamenthez fordul a nyilatkozat miatt, amely álláspontja szerint „magas fokú ideológiai penetrációval rendelkezik a magyar közösség soraiban.” „Polgári engedetlenséget jelent, valamint azt, hogy nem ismeri el a román államot, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti önazonosságot” - fogalmaznak a szerzők.

A szervezet azért is súlyosnak tekinti Kelemen nyilatkozatát, mert úgy értékeli: az RMDSZ elnöke azáltal „tagadja, hogy a román néphez és államhoz tartozik.” Ezért felszólítják, hogy mondjon le képviselői mandátumáról, és sürgősen tisztázza a román államhoz való viszonyát. Ellenkező esetben azt javasolják az állampolgári hatóságnak, hogy vonja vissza Kelemen román állampolgárságát.

A koalíció létrehozói szerint a romániai politikai rendszer elöregedett, a közigazgatás pedig „beteg”, ezért az állami intézmények, az oktatás és a gazdaság megreformálását szorgalmazza.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro