// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Rendesen belenyúlnak az igazságszolgáltatásba

// HIRDETÉS

Augusztus 23-án tudjuk meg, hogyan – ígéri a miniszter.

Augusztus 23-án hozzák nyilvánosságra az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvényeket módosító tervezetet – közölte szerdán Tudorel Toader igazságügyi miniszter. A tárcavezető Facebook-bejegyzése értelmében nem formai, hanem lényegi módosítások várhatók. 

A miniszter azt követően tette ezt a bejelentést, hogy Mihai Tudose kormányfő az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban azt mondta, nincs időponthoz kötve az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvénycsomag véglegesítése. 

„Tudorel Toader volt Brüsszelben, hazajött, most pedig újabb tárgyalássorozat következik a hazai szakmai szervezetekkel mindarról, amiről Brüsszelben szó volt. (...) Nincs konkrét határidő, amikor kész lesz, akkor kész lesz” – fogalmazott a miniszterelnök. 

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea ugyanakkor azt mondta egy kedd esti televíziós műsorban, hogy Tudorel Toader miniszternek augusztus végéig ismertetnie kell a törvénycsomagot, amelynek kidolgozásakor a "jóérzés" kell hogy irányítsa. Dragnea szerint a módosítások fő célja hatékonyabbá tenni az igazságszolgáltatást, illetve megfelelő védelmet biztosítani a bíráknak. 

Idén január végén bő egy hónapos tüntetéssorozatot váltott ki szerte az országban, hogy az akkori, szintén szociáldemokrata igazságügyi miniszter javaslatára a Grindeanu-kormány olyan sürgősségi kormányrendeleteket fogadott el, amelyek dekriminalizálták volna a szolgálati visszaélést, illetőleg átgondolatlanul nyújtottak volna közkegyelmet. Mindkét jogszabály kedvezett volna Liviu Dragnea pártelnöknek, aki ellen szolgálati visszaélés címén folyik korrupciós büntetőper.

A kezdményezéseket a Grindeanu-kormány visszavonta, a tárca vezetését pedig Tudorel Toader vette át, aki megőrizte tisztségét a saját pártja által megbuktatott Grindeanut váltó Mihai Tudose kormányában is. A közkegyelmi törvényjavaslatról pedig már több közmeghallgatást is tartott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro