// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Csíki Jazz: négy nap dzsessz, a végén Richard Bonával

// HIRDETÉS

Fogynak a bérletek, igyekezni kell.

Bár hivatalosan csak július 28-án, pénteken nyitják meg a 9. Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivált, már csütörtökön, a „hangoló napon” elkezdődik a koncertsorozat. És noha kétségtelenül a vasárnap fellépő Richard Bona az esemény legnagyobb sztárja, azért lesz, amit hallgatni és nézni a többi napon is.

Csütörtök este a székelyudvarhelyi gitáros, Molnár Endre, azaz Monyó által alapított Monyó&Friends és a bukaresti, de székelyföldi fiatalokból álló Off-line Trió lép fel az Ólommadár Kultúrkocsmában.

Pénteken az események átköltöznek a Mikó-várba, ahol az ünnepélyes megnyitó után a litván Framest Vocal Group öt fiatal énekesének a capella produkciója, majd a bukaresti Marius Pop Trio koncertje következik. A pénteki nap harmadik fellépője a Tátrai Trend, amely Tátrai Tibor ismert magyarországi gitáros jazz-zenekara.

Szombaton a magyarországi Balogh Roland gitáros lép fel a Finucci Bros Quartettel. Ezt követően a pozsonyi Bratislava Hot Serenaders lép színpadra. A huszonegy (!) tagú zenekar az úgynevezett hot jazz műfajban nyomul, koncertjeik egyszerre virtuózak és szórakoztatóak.

A vasárnap fénypontja egyértelműen Richard Bona, a New Yorkban élő kameruni származású énekes-basszusgitáros, aki egy hat tagú zenekarral, a spanyol, kubai, mexikói és venezuelai származású hangszeresekből álló Mandekan Cubanóval lép színpadra a Mikó-várban.

A vasárnap és egyben a fesztivál utolsó fellépője a Zoohacker Remake Orchestra feat: Lylit (ex-Parov Stelar Band) & Random Trip nevű projekt.

Bérletek ára:

2 nap + a nulladik nap: 8 koncert = 140 lej (150 lej július 25-től, és helyben)

3 nap + a nulladik nap: 10 koncert = 190 lej (200 lej július 25-től, és helyben)

A CsíkiJazz-re a bérleteket érdemes az Eventim hálózatában megvásárolni, ezen a linken, mivel olcsóbbak, mint a helyszínen. A szervezők szerint az online megvásárolható bérletek fogynak, és arra számítanak, hogy az utolsó héten növekedni fog a vásárlók száma. Ez azért fontos, mivel a helyek száma korlátozott.

A fesztivál idején a meghívott zenekarok többsége Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is fellép.

A részletes programért, további információkért látogasson el a fesztivál honlapjára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro