De csak óriási erőfeszítések árán.
Sikerült megállítani a tüzet hétfőn késő este a horvátországi Split városának határánál - jelentette a horvát sajtó.
Jelentések szerint néhány órán belül 20 helyszínen keletkezett tűz hétfő éjszaka Dalmáciában. Omis és Split között 4500 hektárnyi terület égett le, és 80 ember sérült meg, többségükben tűzoltók.
Split városában egész éjjel pánik uralkodott.
Az emberek elégedetlenek, úgy vélik, hogy az állam későn reagált a tüzekre. A helyszínen tartózkodó tudósítók arról számoltak be, hogy a helyieknek nem volt mivel oltaniuk a tüzet, egyes falvakban és Split város több kerületében nem volt víz és áram. A tűzoltók emberfeletti erővel küzdöttek, de nem volt, aki váltsa őket. Csak hétfőn délután siettek kollégáik segítségére tűzoltók az ország belsejéből, és a hadsereget is későn rendelték a helyszínre - mondták el a helybeli lakosok.
Sokakat elvágott a tűz, sem a katonaság, sem a tűzoltók nem tudtak a helyszínre menni, ezért sok helyen az emberek maguk próbálták menteni házaikat.
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden reggel Splitbe érkezett.
A kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy harminc óra után sikerült ellenőrzés alá vonni a tüzet. Emlékeztetett, hogy nem csak Split környékén pusztítottak a lángok. Szavai szerint „a rendszer jól reagált, és az emberek remek munkát végeztek".
A kormányfő hétfőn este még arról beszélt, hogy amennyiben szükséges lesz, nemzetközi segítséget kérnek. Kedden azonban már kijelentette, hogy egyelőre nincs erre szükség. Hétfőn éjjel több ország is felajánlotta segítségét a tűzoltásban, többek között Szlovénia, Oroszország és Bosznia-Hercegovina is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.