// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Magyar hadifoglyok maradványai is előkerültek Kirovban

// HIRDETÉS

Moszkvától 900 kilométerre, a vasúti sínek mellett egy tömegsírt tártak fel, ahová azokat hantolhatták el, akik nem élték túl az utat a Gulág munkatáborokba.

Újabb hadifogoly-temetőt találtak az oroszországi Kirovban; a feltárás során már több magyar katona azonossági jegye is előkerült – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint az eddig ismeretlen hadifogoly-tömegsírt a Moszkvától mintegy 900 kilométerre északkeletre fekvő Kirov területén, az egykori lágertáborba vezető vasúti sínek mellett egy orosz hadszíntérkutató egyesület fedezte fel.

A becslések szerint a temetési helyen összesen 1000–1100 hadifogoly földi maradványai lehetnek. Mostanáig hét magyar, egy német és egy olasz ép azonossági jegy került elő. A magyar azonossági jegyek segítségével két magyar katonát már sikerült is azonosítani. A kutatásában a német, az olasz, az orosz és a magyar hadisírgondozó szervezetek közösen vesznek részt. A tömegsír feltárása a tervek szerint a közeljövőben folytatódik – írta a HM HIM.

Idén február 25-én mutatta be a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum azt a gulág-adatbázist, mely a szovjet hadifogságban, illetve internálótáborokban meghalt több mint 66 ezer szovjet fogságban elesett magyar nevét tartalmazza. Ők azok, akik deportálásuk során megérkeztek, és regisztrálták őket a Szovjetunió területén egykor működő több mint kétezer tábor valamelyikében. A sokszor hetekig tartó, marhavagonokban történő szállítás és az átmenőtáborokban uralkodó embertelen körülmények miatt azonban sokan már a Szovjetuniót vagy az ottani táborokat sem érték el. Feltehetően így volt ez a most megtalált hadifoglyokkal is.

Az eddig előkerült azonossági jegyek alapján úgy vélik, hogy a Kirov megyei tömegsírokban azokat a hadifoglyokat temették el, akik az 1943 januári áttörés során estek szovjet fogságba, majd útközben megfagytak, illetve éhezés, vagy sebesülés következtében haltak meg, de ahhoz, hogy ezt biztosan kijelentsék, több adat feldolgozására van szükség.

A hét magyar azonossági jegy közül két esetben sikerült megállapítani tulajdonosaik adatait: Tóth Lajos honvéd 1943. január 15-én tűnt el a Voronyezs megyei Márki községnél; Takács Mihály honvéd „eltűnt orosz hadműveleti területen”; egy harmadik magyar katonáról egyelőre csak annyit sikerült megállapítani, hogy a Tolna megyei Gerjenben született.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro