// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Világok zenélnek bele a mérai csűrbe

// HIRDETÉS

Kedvenc fesztiválunk ínyencségeket kínál és buszjáratot indít.

Több mint 60 programmal, fergeteges világzenei produkciókkal, nyugizóvá alakított gyümölcsössel és családias hangulattal vár két hét múlva a második Méra World Music csűrfesztivál. Tavaly nagyon megszerettük, ahogy egyaránt simogatták a fülünket és a szemünket, idén ugyanezt kínálja a világzenei fesztivál, plusz még egy napot.

A kárpát-medencei fókusz mellett július 27-30. között megszólalnak majd mediterrán kelta dallamok (Beltaine és Brigan), karibi zene (Guajiro Calentano), és észak-amerikai folk is (The Resonant Rogues) – derül ki a szervezők közleményéből. A fesztivál négy napján a Kárpát-medence legszínvonalasabb együttesei lépnek színpadra. 

Rendhagyó Prímástalálkozó 

néven a magyar világzene legnagyobb sztárjai bűvölik el a közönséget, olyanok, mint Herczku Ágnes, Both Miklós, Lakatos Róbert és Balogh Kálmán. Fellép Magyarország világzenei nagykövete, a Muzsikás, a Parno Graszt, a Fanfara Transilvania pedig pörgős balkáni dallamokkal táncoltatja meg a közönséget.

Idén is felszáll majd a páva a mérai Szarka-telken: a Fölszállott a páva  tehetségkutató verseny legemlékezetesebb táncos, énekes, hangszeres és zenekari produkcióit láthatjuk a gálaműsoron. Ráadásként három olyan világzenei együttest is hallhat a közönség, amelyek szenvedélyes és fáradhatatlan harcosai a népzene kortárs újraértelmezésének: 

  • a Fonogram-díjas Söndörgő együttest (HU) a délszláv népzene iránti lelkesedése, virtuóz játéka, tamburára épülő zenei világa Európa-szerte az egyik legnépszerűbb magyarországi együttesévé tette;
  • a Taraf din Naipu (RO) egy Bukarest melletti kis faluból érkezik a Kolozsvár melletti Mérába, a régió világhírű cigányzenei hagyományából merít;
  • „Szalonna” és bandája (HU) egyedülállóan ötvözi az autentikus falusi vonós népzenét az úgynevezett kávéházi cigányzenével. 

A koncerteket, ahogy azt a közönség már megszokhatta, hajnalig tartó örömzene és táncház követi.

Napközben

A felnőttek számára Folk kocsmát nyitnak, mindeközben MókaTár, a Hagyományok Házának csapata és persze Pufi szeretettel várnak minden gyereket, aki szeret agyagozni, bőrdíszműveskedni, gyöngyöt fűzni, nemezelni, énekelni, táncolni. Az arcfestés naná hogy elmaradhatatlan.

Fesztiváljárat

Hogy valóban Méra lehessen a világ közepe, Kolozsvár és Méra központja között a fesztivál ideje alatt rendszeresen közlekednek majd buszok. A járatok órarend szerint a Kisállomásról, illetve az Állami Magyar Színháztól indulnak.

Jegyek

Idén mindössze ezer bérletet kínál a fesztivál elővételben 99 lejért. A napijegy ára elővételben 29 lej.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro