// 2026. november 7., szombat // Rezso

Hamarosan okostelefon-alkalmazással is küzdhetünk a depresszió ellen

// HIRDETÉS

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem rendhagyó kísérletében 220 tesztalany vett részt.

A depressziót mára a világ betegségterhének legsúlyosabb tényezői között tartja számon a WHO (Egészségügyi Világszervezet) – índít a Cezar Giosan irányításával a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológia és Pszichoterápia Intézete által készített tanulmány. Evidence-based (vö. „bizonyítékokon alapuló”) kezelési módjai ugyan léteznek, de ezek sajnos nem mindenki számára hozzáférhetők.

A technológia betörésével a mentálhigiéné területére széles körben hozzáférhetővé váltak a számítógépes kognitívviselkedés-terápiák (CBT), mára pedig – apllikációk formájában – okostelefonokon is futtathatók. Néhány korábbi vizsgálat arra utalt, hogy ezek a telefonos alkalmazások hatékonyak lehetnek a küszöb alatti, illetve az enyhe és mérsékelt depressziós tünetegyüttesek csökkentése terén.

Azonban a tárgykörben végzett csekély számú kísérlet nem bír kellő statisztikai megalapozottsággal,

és egyelőre megismétlésük is várat magára. Egyetlen vizsgálat sem iktatott be például placebó-kontrollcsoportot, ami esetlegessé teszi az eddigi eredményeket, hiszen például a digitálisplacebó-effektus jelentős módon közrejátszhatott az eddigi vizsgálatok biztató kimenetelében.

A BBTE szerkesztőségünkhöz eljuttatott ismertetőjéből kiderül: a kutatók ezúttal egy olyan frissen kifejlesztett telefonapplikáció próbaverziójának tesztelésére vállalkoztak, amely a depresszió kognitívviselkedés-terápiás megközelítésére épül. Három kísérleti csoportot alakítottak ki, melyekbe random módon sorolták be a jelentkezőket.

Az első csoporton a  valódi, azaz optimálisan működő alkalmazás hatásait vizsgálták, a második csoport (a placebó-kontrollcsoport) tudta nélkül az applikáció álverzióját használta, míg a harmadik a várólistás csoport volt, amely a tulajdonképpeni kontrollcsoport szerepét töltötte be. Az első két csoport körében

hat héten át tesztelték az alkalmazást, amelyet heti egy telefonos konzultáció egészített ki.

Az alkalmazás öt szerkezeti panelre épül. Az első az úgynevezett profilszekció, ahol a felhasználó egyfajta avatárt hoz létre. Ezen a felületen minden bejelentkezés alkalmával információk és grafikonok jelennek meg a felhasználó terápiás folyamatának előrehaladtáról, aktivitásairól, az alkalmazás használata során elért energiaszintjéről. A második szekcióban pszichoedukatív anyagok olvashatók, olyan cikkek, amelyek például a depresszió kialakulásának okaival vagy a diszfunkcionális gondolkodás következményeivel foglalkoznak.

A harmadik szekció gyakorlatokat tartalmaz, melyek döntőrészt a kognitív újrastrukturálás módszereit követik. A negyedik panel a fejlődés ütemét és mértékét elemzi, míg az utolsó automatikusan generált üzenetek segítségével arra biztatja a felhasználót, hogy olvasson el bizonyos témába vágó cikkeket, és végezze el a harmadik szekció kínálta gyakorlatokat.

A 220 tesztalany közreműködésével végzett kísérlet jelentős hozzájárulásként értékelhető a depresszió kezelése terén, hiszen a világon elsőként placebó-kontrollcsoport alkalmazásával igazolja: a depressziós tünetegyüttes enyhítésében hamarosan komoly szerephez juthatnak az okostelefonokra kidolgozott szofteverinnovációk – zárul a BBTE ismertetője.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro