// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Alig csitultak a kedélyek a hamburgi utcákon vasárnapra virradóan

// HIRDETÉS

A G20-csúcstalálkozó másnapján békésebben indult a tüntetés, de ismét voltak összecsapások a rendőrök és a globalizáció ellen tüntető baloldali aktivisták között. Két nap során csaknem 500 rendőr sebesült meg.

A rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal oszlatott fel egy ülősztrájkot a hamburgi Schanzenviertel városrészben, míg a kerület peremén különleges egységek 30, állig felfegyverzett tagja állt készenlétben, de nem avatkozott be.

Ülősztrájkkal kezdődött a szombat délutáni tüntetés | Fotó: LUDOVIC MARIN/AFP 

Szombat este mintegy 600 tüntető gyűlt össze a rendőrség adatai szerint Schanzenviertelben, az előző napi zavargások színhelyén: a hatóságok az oszlatást azzal indokolták, hogy a tömegből a rendőröket maszkos tüntetők kövekkel és palackokkal dobálták meg – úgy tudni, hogy a tiltakozók barikádokat is emeltek, amelyeket aztán felgyújtottak, de megrongált és lángoló autókról is érkeztek jelentések – számol be az MTI.

Egy rendőrségi szóvivő vasárnap hajnalban azt közölte, hogy a tüntetések kezdete óta 144 embert vettek őrizetbe, további 144-et pedig letartóztattak.

A durvább összecsapások péntek éjszaka történtek | Fotó: MTI/EPA/Omer Messinger

A szombat délutáni globalizációellenes felvonulás és nagygyűlés kisebb összecsapásokkal, de nagyrészt békésen zajlott le, a rendőrség szerint 50 ezer, a rendezők szerint 76 ezer résztvevővel. Akkor mintegy 120 maszkos tüntető helyenként közelharcot vívott a rendőrökkel, rugdalták és zászlórudakkal ütötték a rendfenntartókat, majd különböző irányokba elfutottak.

Az előző nap, pénteken fosztogatásokkal tarkított súlyos zavargások alakultak ki Hamburgban. A randalírozók több órán át szabadon garázdálkodhattak, mivel a helyi sajtó szerint a hatóságok elvesztették az ellenőrzést az események fölött, és az 1,7 millió lakosú város egyes negyedeit szinte átengedték a randalírozóknak.

Frissítés

Csaknem 500 rendőr sebesült meg a németországi Hamburgban a G20-csúccsal összefüggésben indított rendőri műveletben vasárnap ismertetett adatok szerint. A szombaton véget ért csúcstalálkozó biztosítására indított műveletben megsebesült 476 rendőr közül sokan agyrázkódást szenvedtek, de előfordul tűzijáték okozta arcsérülés is, két helikopterpilóta pedig szemsérülést szenvedett, mert lézernyalábot irányítottak a pilótafülkére – írja az MTI.

A rendőrök 186 embert előállítottak, 225-öt őrizetbe vettek, és kezdeményezésükre az illetékes bíróságok kiadtak 37 letartóztatási parancsot.

A legsúlyosabb zavargás idején, péntek este a Schanzenviertel nevű városrészben azért vártak órákig a kövekkel, palackokkal dobáló és gyújtogató tüntetőkkel szemben felsorakozott rohamrendőrök, mert kiderült, hogy csapdába akarják csalni őket többek között Molotov-koktélokkal és acélgolyók kilövésére használt csúzlival felszerelt szélsőségesek, akik tetőkön rejtőztek el. Ezért bevárták, hogy helikopterről felmérjék a helyzetet és terrorelhárító egységeket hívtak segítségül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro