// 2026. november 7., szombat // Rezso

Amerika „a sor elejére veszi” Nagy-Britanniát a Brexit után

// HIRDETÉS

Trump elnök magasról tesz az Obama-doktrínára: máris kétoldalú kereskedelmi megállapodást kötne a britekkel.

Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok „nagyon-nagyon gyorsan” kétoldalú kereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával a brit EU-tagság megszűnése után. Trump kijelentette azt is, hogy eleget tesz a nagy-britanniai látogatásra szóló meghívásának.

Trump szombaton a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport hamburgi csúcstalálkozóján négyszemközti megbeszélést tartott Theresa May brit miniszterelnökkel.

A találkozó előtt az amerikai elnök a BBC beszámolója szerint kijelentette:

a két fél már dolgozik „egy nagyon nagy, nagyon erőteljes” kereskedelmi egyezményen,

amely „nagyszerű lesz mindkét ország számára, és amelyet, úgy gondolom, nagyon-nagyon gyorsan tető alá hozunk”.

Az amerikai elnök már többször is egyértelműen elvetette elődje, Barack Obama ezzel homlokegyenest ellentétes álláspontját.
Obama tavaly áprilisi londoni látogatásán gyakorlatilag kizárta, hogy a brit EU-tagság megszűnése esetén Nagy-Britannia gyorsan kedvezményes kétoldalú kereskedelmi megállapodásra juthatna az Egyesült Államokkal. Nagy feltűnést keltő akkori kijelentése szerint Washington az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig „a sor végére kerül”, ha távozik az Európai Unióból.

Trump viszont már az amerikai elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor

Nagy-Britannia „nem a sor végére, hanem a sor elejére kerül”

az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon, és ezt elnökként is többször kijelentette.

Londoni elemzői előrejelzések szerint azonban kérdéses, hogy a belátható jövőben létrejöhet-e teljes körű szabadkereskedelmi megállapodás az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között, hiszen London hivatalosan még tárgyalásokat sem kezdhet erről Washingtonnal a brit EU-tagság 2019 tavaszára valószínűsíthető megszűnése előtt.

A brit kormányfővel tartott szombati találkozója előtt Donald Trump kijelentette azt is, hogy

mindenképpen ellátogat Londonba,

bár arra a kérdésre, hogy mikor, csak annyit mondott, hogy „ezt majd kitaláljuk”.

Az amerikai elnöknek Theresa May az év elején nagy-britanniai állami látogatásra szóló meghívást adott át, és ezt Trump el is fogadta. Az állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégei.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro