// 2026. november 7., szombat // Rezso

Most sem egyesült Ciprus

// HIRDETÉS

Pedig az ENSZ próbálkozott. A törökök ragaszkodnak a katonai jelenléthez.

Eredménytelenül értek véget a Ciprus újraegyesítéséről folytatott tárgyalások – írja az MTI António Guterres ENSZ-főtitkár péntek hajnali bejelentésére hivatkozva.

„Nagy sajnálattal kell mondanom, hogy dacára a tárgyaló küldöttségek és különböző felek nagyon erős elkötelezettségének és erőfeszítésének ... a ciprusi konferencia megállapodás nélkül ért véget” – mondta Guterres a svájci Crans-Montana üdülőhelyen rendezett, péntek hajnalban kudarcba fulladt tárgyalásokat követő sajtókonferencián.

A világszervezet főtitkára csütörtökön érkezett a svájci városkába, hogy megállapodásra sarkallja a görög és a török ciprióták delegációit. Mike Pence amerikai alelnök telefonon sürgette a feleket, hogy 

„ragadják meg ezt a történelmi lehetőséget” a több mint négy évtizede tartó konfliktus rendezésére.

A konfliktus szereplői azonban képtelenek voltak a megegyezésre, így Guterres helyi idő szerint hajnali két órakor berekesztette – az értesülések szerint – kiabálással és drámával teli tanácskozást.

„Sajnos ... nem volt lehetséges a megállapodás, a konferenciát pedig anélkül zártuk le, hogy megoldást találtunk volna erre a tragikus és hosszú ideje tartó problémára” – emelte ki az ENSZ-főtitkár. Szerinte azonban ez még nem jelenti azt, hogy ne lehessen más kezdeményezéseket életre hívni a Ciprus-probléma megoldására.

Guterres nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy mi okozta a tárgyalások zátonyra futását, csak annyit mondott, hogy 

egy sor kérdésben még mindig széles szakadék tátong a két delegáció között.

A dpa német hírügynökség a görög ciprióták tárgyalódelegációjának köreire hivatkozva azt írta: a török fél mindvégig kitartott amellett, hogy a konfliktus rendezését követően is török csapatok állomásozzanak a szigeten. A görög küldöttség viszont az összes török katona fokozatos kivonását akarta elérni.

Ciprus 1960-ban nyerte el függetlenségét Nagy-Britanniától. A török hadsereg a görög ciprióták Athén által sugallt, rövid életű puccsára válaszul 1974-ben megszállta a sziget északi részét a török kisebbség jogainak védelmére hivatkozva. Az északon 1983-ban önhatalmúlag kikiáltott Észak-ciprusi Török Köztársaságot Törökországon kívül más ország nem ismeri el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro