William Morvát gyilkosság miatt ítélték halálra Virginia államban.
Kivégezték csütörtök este az Egyesült Államokban, Virginia államban a magyar származású, magyar állampolgársággal is rendelkező William Morvát, akit két ember meggyilkolása miatt ítéltek halálra - jelentette a CBS amerikai hírtelevízió.
Morva édesapja magyar, de ő maga már az Egyesült Államokban született. A kettős állampolgárság azonban csak úgynevezett harmadik országokban számít; az amerikai hatóságok számára William Morva jogi értelemben amerikai volt, míg a magyar hatóságok számára magyar. Mentálhigiénés szakemberek, az ENSZ emberi jogi szakértői mellett ezért az amerikai magyar nagykövetség is próbálta elérni, hogy Morván ne hajtsák végre a halálos ítéletet.
Ennek ellenére Virginia állam demokrata párti kormányzója nem kegyelmezett meg az elítéltnek, s William Morvát helyi idő szerint csütörtök este méreginjekcióval kivégezték. William Morva nem élt az utolsó szó jogával, mikor megkérdezték, akar-e szólni, csak annyit mondott: nem. A törvényszéki orvos 21.15 órakor állapította meg a halál beálltát.
A Morva kivégzése ellen érvelők azért kérték a kormányzót, hogy kegyelmezzen meg a halálraítéltnek, mert úgy vélték, Morva mentális zavarral küzd, s ezért gyilkolt. Tárgyalásakor szakemberek vizsgálták meg, akik arra jutottak, hogy az akkor még csak vádlott Morva személyiségzavarral küzd, ami miatt „furcsa dolgokat hisz". A tárgyalás után egy pszichiáter azt állapította meg, hogy a férfinek tévképzetei vannak, azt képzelte például, hogy életveszélyes emésztési problémái vannak, a Fehér Ház és a rendőrség pedig összejátszott, hogy lecsukják.
Morvát 2005-ben rablással vádolták, de egy sérülés miatt kórházba vitték, ahonnan egy rendőrt leütve megszökött. A rendőr fegyverével agyonlőtt egy fegyvertelen biztonsági őrt, majd másnap hátulról fejbe lőtt egy rendőrt - e két gyilkosságért ítélték halálra. Édesanyja szerint azért szökött meg, mert azt képzelte, hogy a börtönben valaki meg akarja ölni.
Terry McAuliffe virginiai kormányzó ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy Morva tisztességes eljárásban részesült, melynek során az derült ki, hogy nincs olyan személyiségzavara, amely miatt ne lenne tisztában tettei következményével, és a börtönszemélyzet sem jelezte, hogy Morvának súlyos mentális zavara lenne.
„Személy szerint ellenzem a halálbüntetést, de arra esküdtem fel, hogy betartatom az állam törvényeit, bármi legyen is róluk a személyes véleményem, mindaddig, míg igazságosan és méltányosan alkalmazzák őket" - foglalt állást a kérdésben a kormányzó.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.