// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Még be se iktatták az új kormányt, de már félrebeszél valaki

// HIRDETÉS

A wannabe pénzügyminiszter megszüntetné a kötelező magánnyugdíjat. Dragnea cannotbe kormányfő szerint ez ostobaság.

Megszünteti a kormány a nyugdíjrendszer második pillérét, nyilatkozta csütörtökön Ionuţ Mişa, a pénzügyminisztérium élére javasolt politikus. A pénzt visszautalják azok számára, akik hozzájárultak a második pillérhez. Választhatják majd az állami nyugdíjrendszert vagy a harmadik pillért, az önkéntes nyugdíjpénztárakat – mondta Mişa. A második pilléren jelenleg 40 milliárd lej halmozódott fel, egy személy körülbelül 25 lejt kapna havonta.

„Gondolkodunk azon, hogy az adófizetők számára megengedjük, hogy választhassanak az önkéntes nyugdíjpénztárak vagy az állami nyugdíjrendszer közül. Az ő döntésük lesz”

– mondta a pénzügyi tárca élére javasolt miniszter.

Áprilisban az NN Pensii társaság levélben értesítette ügyfeleit arról, hogy az utóbbi időben szóba jött a magánnyugdíj-alap államosítása.

A Pénzügyi Felügyelet (ASF) akkori vezetője, Mişu Negriţoiu azt nyilatkozta akkor, hogy a nyugdíjak államosítása gazdasági szempontból nonszensz, egy bedobott füstbomba, ugyanis az államosítás fogalma nem létezik, hiszen a második pillért járulékokból finanszírozzák.

Az ASF vezetőtanácsa az alaptőke egy százalékára, azaz 750.000 lejre bírságolta a NN Pensii-t, mert lrtesítette ügyfeleit arról, hogy az utóbbi időben szóba jött a magánnyugdíj-alap államosítása. Az ASF szintén áprilisban 100.000 lejre bírságolta Raluca Ţintoiu vezérigazgatót és visszavonta megbízását.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke hülyeségnek nevezte azt, hogy a kormány megszüntetné a nyugdíjrendszer második pillérét. Két hónappal ezelőtt egyébként a PSD elnöke azt nyilatkozta a magánnyugdíjak államosításáról, hogy még csak formálisan sem tárgyaltak a második pillér megszüntetésének lehetőségéről, és súlyos jelzőkkel illette a botrányt kiváltó holland biztosítótársaságot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro