De ez nem jelenti azt, hogy a kormány minden intézkedését támogatni fogják.
Az RMDSZ nagy valószínűséggel megszavazza a Mihai Tudose vezette új román kormány beiktatását, hacsak a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatása nem hoz „kellemetlen meglepetéseket” – jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán.
A szövetség azt követően döntött erről, hogy Liviu Dragnea, a PSD elnöke és Mihai Tudose kormányfő-jelölt az új kormány összetételéről és a kormányprogramban tervezett módosításokról tájékoztatta az RMDSZ képviselőit és szenátorait.
Kelemen Hunor elmondta: az új kormány beiktatásának támogatása nem jelenti azt, hogy az RMDSZ a Tudose-kormány valamennyi intézkedését támogatni fogja, és nem kötelezi az RMDSZ törvényhozóit arra, hogy a parlamenti szakbizottságokban feltétlenül kedvező véleményezést szavazzanak meg a meghallgatásra jelentkező miniszter-jelölteknek.
„Nem kértünk semmit, mégis mi az ördögöt kérjünk? Mikor? Holnap van az utolsó nap, mit kérjünk?” – idézi a News.ro Kelemen válaszát újságírói kérdésre. (Az utolsó nap a parlament nyári ülésszakára vonatkozik.)
A kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadása pedig része a kormányprogramnak
– hangsúlyozta Kelemen. A kormányprogramot a parlament a választások után megszavazta, a kisebbségi törvény sem múlt héten jelent meg. „Akik azt tettetik, hogy múlt héten jelent meg, vagy nem olvasnak – és ez szinte természetes Romániában, hogy az emberek nem olvasnak –, vagy rosszindulatúak” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Tisztségben maradnak a Tudose-kormányban azok az államtitkárok, alprefektusok és a dekoncentrált intézmények megyei vezetői is, akiket az RMDSZ nevesített, a Szövetség nem kért plusz tisztségeket sem a központi, sem a helyi közigazgatásban – tisztázta Kelemen.
Az RMDSZ tavaly decemberben négy évre szóló parlamenti együttműködési megállapodást kötött a PSD-ALDE koalíció pártjaival, amelyben a felek vállalták, hogy kölcsönösen támogatják egymás előre egyeztetett törvénytervezeteit, ahogy az például kedden is történt, amikor a koalíció támogatta a szenátusban az oktatási törvény RMDSZ által javasolt módosításait – magyarázta az elnök. Az együttműködés eddigi eredményeit a június 30-án lejáró tavaszi ülésszak végén értékelik ki a felek.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.