A marosvásárhelyi VIBE és a gernyeszegi Awake közös jegyet hoz forgalomba.
Két erdélyi magyar fesztivál, a marosvásárhelyi VIBE és a gernyeszegi Awake szervezői úgy döntöttek, közös jeggyel kedveskednek azoknak, a nyarat fesztiválmámorban kívánják tölteni. A két fesztiválra együtt 260 lejért lehet bérletet váltani.
A VIBE július 6–9. között vár mindenkit a Maros-parta, a most bejelentett DOUBLE PASS birtokosai pedig a gernyeszegi Teleki-kastély területén megszervezett Awake-en zárhatják majd a nyarat szeptember 1–3. között. A két Maros megyében zajló fesztivál összefogásának eredményeképp mindkét fesztiválra olcsóbban lehet jegyet váltani, a DOUBLE PASS-hez az eventim.ro hálózatán juthatunk hozzá.
„Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – mondta el Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.
„Szeretnénk minél több fiatalt arra bíztatni, hogy a fesztiválok világát megismerje. Gyakorlatilag ez a közös célunk: a zenekedvelő közösséget élőzenés események irányába csábítani, a fesztiválokra vonzani, melyek igazából sokkal többet nyújtanak a zenénél” – jelentette ki Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója.
A VIBE-ról itt, itt, itt és itt olvashat, illetve a fesztivál honlapján; az Awake fesztiválról egyelőre annyit tudni, hogy a „magas fákkal és elbűvölő tisztásokkal tarkított” gernyeszegi Teleki-birtokon lesz szeptember 1–3. között. Ami pedig a koncerteket illeti: line up tetejét Rag’n’Bone Man foglalja el, aki a 2017-es év egyik zenei felfedezettje világszerte. Fellép Tom Odell, Dirtyphonics, Aeroplane, az Irie Maffia és még sok más előadó is, a teljes lista a www.awakefestival.ro honlapon érhető el.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.