// 2026. november 7., szombat // Rezso

Carmen Dan a PSD egyik kormányfőjelöltje

// HIRDETÉS

De állítólag nem őt, hanem Mihai Tudose gazdasági minisztert nevesítette Liviu Dragnea.

FRISS: A Mediafax belső értesülései szerint egyedül Mihai Tudose jelenlegi gazdasági minisztert nevesítette Dragnea a PSD vezetőtestületének most zajló ülésén. Állítólag ő az egyetlen kormányfőjelölt, aki el is fogadta a jelöltséget.

Carmen Dan a PSD egyik kormányfőjelöltje, erősítette meg hétfőn Liviu Dragnea. Vele együtt öt vagy hat kormányfőjelöltje van a Szociáldemokrata Pártnak – írja az Agerpres hírügynökség.

A PSD országos végrehajtó bizottságának ülése előtt Dragnea úgy nyilatkozott: két kivétellel valamennyi területi PSD-szervezet elnökével tárgyalt az elmúlt napokban, ugyanakkor parlamenti képviselőkkel, párttagokkal is konzultált, és 

„öt-hat változat körvonalazódott a miniszterelnöki tisztségre”. 

A két kivétel valószínűleg a Temes megyei és a Iași megyei szervezet elnöke lehet, e két szervezet nyilvánosan is Sorin Grindeanut támogatta a bizalmatlansági szavazás előtt.

Dragnea kifejtette, fontosnak tartja, hogy az általa vezetett párt egységes maradjon. „Be is bizonyította egységes voltát, még akkor is, ha nagyon nehéz időszakon mentünk keresztül” – tette hozzá. „Többségben vagyunk, végülis erre bizonyíték a bizalmatlansági indítvány. Egyszerű matematika” – mondta Dragnea a PSD országos végrehajtó bizottságának ülése előtt, amelynek során kijelölik a párt kormányfőjelöltjét. 

Dragnea azt is elmondta, hogy az utóbbi 48 órában nem beszélt ugyan az államfővel, de bízik benne, hogy a PSD javaslata elfogadásra talál. Kijelentette: „korrekt hozzáállásként” értékeli, hogy Iohannis nem avatkozott be a kormányfőjelölt nevesítésébe. „Azt hiszem, ő is stabilitást akar, akárcsak mi” – mondta a PSD elnöke az államfőről. 

Carmen Daniela Dan most épp lemondott / leváltott / ügyvivő belügyminiszter.

1970-ben született, és a pártelnök Liviu Dragnea megyéjében, Teleormanban vált általános iskolai titkárnőből belügyminiszterré – írta fél éve az Adevărul. 1989-ben érettségizett, egyetemi diplomát viszont csak 2000-ben, 30 évesen szerzett: a rendőrakadémiát végezte el. Korábban járt a teljesen ismeretlen Ökológiai Egyetem jogi karára.

Érettségi után hat évig volt a 11 ezer lakosú Videle városka egyik általános iskolájának titkárnője, majd az Agricola, később a Raiffeisen bank helyi kirendeltségén dolgozott. 2002-től 2012-ig jogtanácsos, majd ügyvezető igazgató volt a Teleorman megyei tanácsnál. Alprefektus, 2016 márciusa és októbere között pedig a megye prefektusa volt. A tisztségről azért mondott le, hogy a PSD szenátori listájának élén induljon a tavaly év végi parlamenti választásokon. Bejutott, és a szenátus jogi bizottságának elnökévé választották, majd belügyminiszter lett Sorin Grindeanu megbuktatott kormányában.

Egy 80 négyzetméteres lakás tulajdonának fele, két autó és egy százezer lejes adósság volt a birtokában 2016 végén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro