// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Iohannis meghívására Romániába látogat Macron

// HIRDETÉS

A román elnök többek közt az ország lehetséges euróövezeti tagságáról tárgyalt francia kollégájával.

Romániába látogat az elkövetkező időszakban Emmanuel Macron francia elnök – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek a román Államelnöki Hivatal képviselői.

Az Európai Tanács ülése alkalmából Brüsszelben tartózkodó Klaus Iohannis államfő péntek délelőtt kétoldalú tárgyalást folytatott francia kollégájával.

Az Államelnöki Hivatal illetékesei szerint az egyeztetésen Iohannis meghívta Macront Romániába, és a francia elnök elfogadta a meghívást. A látogatás részleteiről a későbbiekben tárgyalnak – tették hozzá az idézett források.

Klaus Iohannis államfő bevallása szerint rövid, de sok fontos témára kiterjedő egyeztetést folytatott péntek délelőtt Brüsszelben Emmanuel Macronnal, akit – a hazai politikai történések kapcsán – biztosított arról, hogy Románia továbbra is stabil ország, és az a tény, hogy újabb kormányalakítási folyamat előtt áll, nem befolyásolja az ország nemzetközi vállalásait.

A két államfő első kétoldalú találkozóját követően adott rövid sajtónyilatkozatában Iohannis azt mondta, a Franciaország és Románia közötti kétoldalú, illetve az Európai Unión belüli együttműködés mellett a Schengen-övezettel kapcsolatos témákról, illetve a két ország közös kulturális projektjeiről is tárgyaltak, ugyanakkor szó esett az utóbbi időben oly sokat vitatott, az úgynevezett kihelyezett munkásokkal kapcsolatos szabályozásról is.

„Többek között javasoltam, hogy az euróövezeti közös költségvetéssel kapcsolatos projektbe, amelyet Macron elnök szorgalmaz, más országokat is vonjanak be, például Romániát, amely még nem tagja ugyan az euróövezetnek, de azzá kíván válni, és idejében hozzá akarunk járulni ehhez a projekthez” – tette hozzá Iohannis.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro