// 2026. november 7., szombat // Rezso

Abszolút többséget szerzett Macron pártja

// HIRDETÉS

A jósolt kétharmad nem jött össze az egy éves francia alakulatnak. A választási részvétel rekordalacsony volt.

Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben abszolút többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában vasárnap – derült ki a Le Monde című francia lap urnazáráskor ismertetett felméréséből. A részvétel rekordalacsony volt, alig 43 százalékos.

A Le Monde a France Télévisions és a Radio France számára készült Ipsos-Sopra Steria közvélemény-kutató felmérését idézve azt írta: Macron pártja és a szintén centrista Francois Bayrou Demokrata Mozgalom (MoDem) nevű tömörülése 355 mandátumot szerezhet az 577 fős nemzetgyűlésben. Az abszolút többséghez 289 képviselőre van szükség.

Az egy éve alakult elnöki mozgalom nagyarányú győzelmet aratott, 

de nem szerezte meg az első forduló alapján készített mandátumbecslésekben várt 400 helyet. „Egyértelmű többséget kapunk, de a franciák nem akartak biankó csekket adni nekünk” – mondta Christophe Castaner kormányszóvivő. 

A Köztársaságiak vezette jobbközép 125 képviselői helyre számíthat, ami meghaladja azt a határt, amelyre a legnagyobb ellenzéki párt az első forduló alapján számított. 

Francois Baroin, a jobboldal kampányának a vezetője elégedettségének adott hangot amiatt, hogy "a pártjának lesz annyira jelentős frakciója (az alsóházban), hogy érvényesíteni tudja a jobboldali értékeket. Azt is jelezte, hogy az LR az ellenzék vezető ereje kíván lenni a nemzetgyűlésben. Más jobboldali képviselők, Valérie Pécresse volt költségvetési miniszter ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy pártja 

„több mint vereséget szenvedett, ez egy korszak vége” a jobboldal számára.

A Szocialista Párt 34, szövetségeseivel együtt várhatóan 49 képviselőt juttat a törvényhozásba, ahol eddig 314 képviselővel abszolút többsége volt. A jelentős vereség miatt az urnazárást követően a párt főtitkára, Jean-Christophe Cambadélis azonnal lemondott a tisztségéről.  

Az adatok szerint a Lázadó Franciaország nevű radikális baloldali pártnak 19 képviselője lesz, és a Kommunista Párttal együtt 28-30 fős frakciót alakíthat a radikális baloldal. 

A Marine Le Pen vezette Nemzeti Front 6-8 helyet szerezhet a törvényhozásban. Jóllehet a párt megháromszorozta képviselőinek a számát, frakciót nem tud alakítani, mert ahhoz legalább 15 képviselőre lenne szüksége. Ugyanakkor Marine Le Pen személyes sikert ért el, harmadik próbálkozás után sikerült képviselői helyet szereznie, és így európai parlamenti képviselőségét a hazai parlamenti hellyel váltja fel. A pártvezető úgy vélte, hogy mostantól a Nemzeti Front „az egyetlen ellenálló erő Franciaország felhígításával szemben”.

A hagyományos pártok vártnál kisebb veresége ellenére is jelentős átrendeződések várhatók: a Köztársaságiak vezetősége szerdán ül össze értékelni, a PS szombaton tartja választmányi ülését, a Nemzeti Front vezetősége pedig már kedden értékeli az eredményt.

Az abszolút többségnek köszönhetően 

az elnök már a nyáron beindíthatja legfőbb reformjait: a munkajog lazítását a munkanélküliség csökkentése érdekében, a közélet erkölcsössé tételét célzó törvényeket és alkotmánymódosítást, valamint a terrorfenyegetettség miatt a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozat éjszakáján bevezetett rendkívüli állapot hatodik meghosszabbítását, majd azt követően az új terrorelhárítási törvényt, amelynek célja, hogy november 1. után véget érjen a rendkívüli állapot.

Az Emmanuel Macron által egy hónapja kinevezett Edouard Philippe miniszterelnök és kormánya a hagyományoknak megfelelően jövő hétfőn vagy kedden benyújtja lemondását azért, hogy az államfő azonnal ismét kinevezze. A kormányban jelentős változások nem várhatók.

Az új nemzetgyűlés június 27-én ül össze először és választja meg az elnökét, a kormányról július 4-én tartanak bizalmi szavazást az alsóházban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro