// 2026. november 3., kedd // Győző

A Vatikán olyat tenne, amit az ortodox egyház is megszívlelhet

// HIRDETÉS

A pápa kiközösítené a korruptakat és a maffiózókat.

Az olasz hatóságok elsőként üdvözölték vasárnap azt a vatikáni bejelentést, miszerint az egyház egy tervezeten dolgozik a korrupciót elkövetők, valamint a szervezett bűnözés tagjainak kiközösítésére.

Peter Turkson bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának elnöke jelentette be, hogy a vatikáni hivatal nemzetközi egyeztetést indít és kánonjogi tervezeten dolgozik

a korrupció és maffiatevékenység miatti egyházi kiközösítés kérdésében.

A kiközösítésről (latinul excommunicatio) a mindenkori egyházfő rendelkezhet: ez a szentségektől való eltiltástól az egyházi közösségből való teljes kirekesztésig terjedhet.

Ferenc pápa megválasztása óta gyakran felemelte szavát a korrupció ellen, amelyet „kiirtandó daganatnak” nevezett, és hangsúlyozta, kissé talányos megfogalmazással, hogy „a bűnt meg lehet bocsátani, a korrupciót nem”. Turkson bíborosnak június közepén megjelent, olaszul Corrosione (Korrózió) című könyvének előszavában

Ferenc pápa istenkáromláshoz hasonlította

a szerinte a legsúlyosabb társadalmi csapásnak számító, a világot „elrohasztó” korrupciót, amellyel szemben hívőknek és nem hívőknek közösen kell harcolniuk. Az egyházfő hozzátette, a bűnös él a bocsánatkérés lehetőségével, miközben a korrupt soha nem él ezzel, mivel „úgy érzi, nincsen rá szüksége”. Ferenc pápa számára nincsen különbség korrupció és maffia között, mivel mindkettő kizsákmányolja embertársait a közös jó keresése helyett.

Ferenc pápa 2014-ben a calabriai Cassano all'Ionióban kijelentette, hogy

a maffiózókat az egyház kiközösíti.

Korábban II. János Pál 1993-ban a szicíliai Agrigentóban szólította fel megtérésre a maffia tagjait, XVI. Benedek pedig 2010-ben szintén a szicíliai Palermóban a halál útjának nevezte a maffiát.

A korruptak és maffiózók kiközösítéséről tervezett pápai rendelkezés Michele di Bari a calabriai Reggio Calabria maffiaellenes ügyésze szerint fordulatnak ígérkezik Dél-Olaszország lakossága és egyháza számára is. Elmondta, hogy a szervezett bűnözés uralta kistelepüléseken élők, közöttük

a plébánosok is félnek a „maffiózó szomszédtól”,

akit senki nem mer kizárni a helyi közösségből, így a templomból sem, az egyházi kiközösítés viszont „minden alibitől megfosztaná a bűnözőket”.

Pietro Grasso volt ügyész, az olasz szenátus elnöke rendkívüli lépésnek nevezte a korruptak kiközösítését, amellyel „senki soha többé nem igazolhatná a korrupciót”. Raffaele Cantone az olasz korrupcióellenes hatóság (Anac) elnöke szerint a kiközösítésnek nemcsak egyházi és jogi, hanem nemzetközi politikai üzenete is lenne.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro