// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Romániában olcsóság van más európai országokhoz képest

// HIRDETÉS

Nagy különbségek vannak az árakat illetően a tagállamok között.

Nagyon nagy különbségek voltak az áruk és szolgáltatások árszintjében az Európai Unió különböző tagállamaiban tavaly. Dániában volt a legdrágább az élet, Bulgáriában pedig a legolcsóbb – derül ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) friss jelentéséből.

Az Európai Unió átlagát 100 százaléknak tekintve Dániában az árszínvonal 139 százaléknak felelt meg, Írországban 125, Luxembourgban és Svédországban pedig egyaránt 124 százaléknak. Az árak Bulgáriában voltak a legalacsonyabbak, az uniós átlag 48 százalékát tették ki, majd Románia következik 52 százalékkal, Lengyelország 53 százalékkal, majd Magyarország 60 százalékkal.

Az összehasonlítható élelmiszerek és nem alkoholos italok csoportját tekintve az árszínvonal az uniós átlag 62 százaléka és 148 százaléka között mozgott. A listát ebben a kategóriában is Dánia vezeti 148 százalékkal, majd Svédország (126 százalék), Ausztria (123 százalék), Luxembourg (121 százalék), valamint Írország és Finnország (mindkettő 120 százalék) következik. A legalacsonyabb árakat Romániában és Lengyelországban (mindkettő 62 százalék), Bulgáriában (71 százalék), valamint Magyarországon és Litvániában (egyaránt 80 százalék) mérték.

Az alkoholos italok és dohánytermékek kategóriájában nagy árkülönbségek vannak, alapvetően az ezen cikkekre nemzeti hatáskörben kivetett adók miatt. A legolcsóbb Bulgária, az uniós átlag 56 százalékával, majd Magyarország jön, 67 százalékkal, Lengyelország 68 százalékkal és Románia 69 százalékkal. Az élcsoportot Írország és Nagy-Britannia vezeti 175, illetve 162 százalékkal, majd messze leszakadva a skandináv országok következnek, Finnország 135 százalékkal, Svédország 128 százalékkal és Dánia 122 százalékkal.

Az éttermek és hotelek háromszor drágábbak Dániában mint Bulgáriában. Az uniós átlag 60 százalékán áll Magyarország, ennél csak Bulgáriában (44 százalék), Romániában (53 százalék) és Csehországban (56 százalék) alacsonyabbak az árak. A legdrágább Dánia, 150 százalékkal, Svédországban 144, Finnországban pedig 127 százalékot tesz ki ez az arány.

Az elektronikai cikkek, a személyszállító eszközök és a ruházati cikkek kategóriában nem ilyen kirívóak a különbségek. Az elektronikai cikkek kategóriában Lengyelország 86 százalékos és Dánia 115 százalékos árszintje között mozogtak az uniós országok. Magyarországon az uniós átlag 90 százalékának felelt meg az árszínvonal.

Bulgáriában a legolcsóbbak a ruházati cikkek, az árszint az uniós átlag 81 százalékát tette ki, majd Magyarország következik 82 százalékkal, illetve Nagy-Britannia 89 százalékkal. Az ellentétes póluson, Svédországban 136 százalékra rúgott ez az arány.

A személyszállító eszközök esetében a Csehországban mért 78 százalék és a Dániában mért 146 százalék között sávban szóródtak az uniós tagállamok. Magyarország 87 százalékkal az utolsó harmadban szerepel.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro