// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen

// HIRDETÉS

Mert egyik sem akarja befogadni a kvótamenekülteket.

Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság (EB) Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen, amiért nem hajtják végre a kötelező uniós menekültkvóták felállításáról szóló korábbi döntést – jelentette be kedden a brüsszeli testület.

Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos strasbourgi sajtóértekezletén közölte: úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldenek Budapestnek, Varsónak és Prágának, és így megindul az eljárás a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó mechanizmus ügyében, amelyet az EU-tagországok belügyminiszterei minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország ellenkezése dacára fogadtak el 2015 szeptemberében.

Mint a bizottság által strasbourgi keltezéssel kiadott közleményben írták: az elmúlt hónapok során ismételten felszólították azokat a tagországokat, amelyek eddig egyetlen menedékkérőt sem vettek át, valamint azokat, amelyek több mint egy éve nem vettek át senkit Olaszországból és Görögországból, sajnálatos módon azonban ennek ellenére Magyarország, Lengyelország és Csehország még nem hozták meg a szükséges intézkedéseket, és ezzel megsértik a tanácsi határozatokból eredő jogi kötelezettségeiket.

Avramopulosz hangsúlyozta, hogy nem fogják magukra hagyni az unió külső határain fekvő tagállamokat, az áthelyezésekből minden országnak ki kell vennie a részét, nincsenek kivételek, 

ez nem választás kérdése, hanem jogi kötelesség, amelyről közös döntés született. 

Mint mondta, az eddig kimaradó államoknak nem csak a háború elől menekülők, hanem a többi tagország iránt is ki kell fejezniük a szolidaritásukat.

Kijelentette, őszintén reméli, hogy a jogi eljárások megindítása nyomán az érintett országok kormányai felülvizsgálják majd az álláspontjukat, és végül „a józan ész mellett az európai szellem is felülkerekedik”.

Hozzátette, ugyan ez nem büntetés, „nem ő most a legboldogabb ember a Földön”, de már minden más módszert bevetettek a tanácsi döntés végrehajtatása érdekében.

Ha a felszólító levélre nem érkezik válasz,

vagy az érintett országok olyan észrevételeket tesznek, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az EB úgy dönthet, hogy az eljárás következő lépéseként úgynevezett indoklással ellátott véleményt küld ki. Ezután – ha szükségesnek ítéli – a bizottság az uniós bíróság elé viheti az ügyet.

Bár Magyarország mellett Szlovákia is megtámadta az EU bíróságán a kvótahatározatot, a bizottság tájékoztatása szerint Pozsony februárban több menedékkérőt is befogadott Olaszországból és Görögországból, májusban pedig újabb felajánlást tett, így Pozsony ellen nem indult kötelezettségszegési eljárás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro