// 2026. november 7., szombat // Rezso

Határ a csillagos ég: az idei TIFF megdöntött minden rekordot

// HIRDETÉS

A legsikeresebb események között volt Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjének vetítése is, de persze Alain Delon a csúcstartó.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) egyre nagyobb és kiterjedtebb, és a számadatok tekintetében rendre übereli az előző évi rendezvényt. A fesztivál összegző közleménye szerint azonban az idei, 16. TIFF „szintet lépett”, és nagyságrendekkel teljesített túl minden eddigi kiadást.

Lássunk tehát néhány idei rekordot:

♦ A fesztivál 225 filmjére (amelyek 53 országból érkeztek) összesen 90 ezer jegyet váltottak, ami 14 százalékkal több a tavalyinál;

♦ Jelentősen megnövekedett az online jegyvásárlások száma, az összes jegy 38.9 százalékát vásárolták meg ily módon, ez 13.72 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest;

♦ A látogatók összlétszáma – beleértve ebbe a szabadtéri vetítéseket, a workshopokat, kiállításokat és egyéb kísérőrendezvényeket – mintegy 130 ezerre emelkedett;

♦ A fesztiválnak több mint 1200 hazai és külföldi meghívottja volt;

♦ A filmvetítések közül az abszolút csúcstartó Alain Delon Egy zsaru bőréért című filmje, amelyet a rendező-főszereplő jelenlétében tekinthetett meg a közönség a Főtéren, erre 3312 jegyet adtak el;

♦ A legnézettebb filmek között volt a fesztivál nyitófilmje, A belgák királya, amelyre szintén több mint 3000-en váltottak jegyet, akárcsak Radu Mihăileanu A szerelem története című alkotására, illetve a TIFF zárófilmjére, a Que Dios nos perdone (Isten bocsásson meg nekünk) című spanyol thrillerre;

♦ A Metropolis bonchidai vetítése szintén rekordot döntött a Bánffy kastély udvarán megtartott ún. „cine-concert”-ek történetében, a maga több mint 2000 nézőjével;

♦ 27 vetítés és esemény volt teltházas, többek közt Enyedi Ildikó Testről és lélekről című berlini Arany Medve-díjas alkotására is rekordgyorsasággal elfogytak a jegyek, de ez volt a helyzet a legtöbb román filmmel, illetve az utolsó fesztiválnapon újra levetített díjazott versenyfilmekkel is;

♦ Látványosan megugrott a TIFF-mobilapplikáció felhasználóinak száma: idén több mint 12 ezer aktív felhasználója volt, ami 180 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest;

♦ A tiff.ro honlapra a fesztivál ideje alatt 82.889 felhasználó kattintott rá, ami a 2016-os adatok kétszerese, és több mint egymillió oldalletöltése volt;

♦ Mintegy 400 önkéntes segítette a fesztiválszervezők munkáját, közülük többen külföldről érkeztek;

♦ A legnagyobb „attrakció” pedig kétségkívül a Főtéren több ezer ember előtt fellépő Alain Delon volt, aki meg is hatódott az ünnepléstől, hiszen ő „nem a Köztársaság elnöke, nem De Gaulle”. Mutatjuk ismét:
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro