// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Jegyakció a színházban: egyet fizetsz, kettőt kapsz

// HIRDETÉS

Három előadásra hirdet évadvégi jegyakciót a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Évadvégi jegyakciót hirdet a kolozsvári színház a Vakok (június 16.), a Hormon (június 19.), valamint A mélyben (június 21.) előadásokra.

A jegyakció keretében minden második jegy ingyenes, azaz egy jegy áráért két személy tekintheti meg a kiválasztott előadást. A kedvezményt azok is igényelhetik a színház jegypénztárában, akik már megvásárolták jegyüket valamelyik előadásra. A kedvezmény kizárólag a jegypénztárban igényelhető, hétköznapokon 10–14 óra közt, valamint előadások előtt másfél órával.

A Vakok a kolozsvári színház legfrissebb bemutatója, melyet Botond Nagy rendezett Maurice Maeterlinck szövegéből kiindulva. Az előadás Samuel Beckett, Hajas Tibor, Pilinszky János, Pier Paolo Pasolini és mások írásaiból inspirálódott kollázs, melynek atmoszféráját a zene és a videoprojekciók teremtik meg.

A Sinkó Ferenc által rendezett Hormon öt kísérlet egy csoport, színészek és nézők közti együttlét lehetőségeinek feltérképezésére. Az előadás ráérősen és zavartalanul áramló folyam egy csoport alakulásáról, ugyanakkor ajándékba adott idő, amely alatt a néző az együttlétről és egyedül maradásról gondolkodhat.

A nagyszebeni és pécsi fesztiválszereplések után az évadban utoljára tekintheti meg a közönség június 21-én, szerdán A mélyben című előadást, melynek rendezőjét, Jurij Kordonszkij az előadásért a 2016-os év legjobb rendezőjének járó UNITER-díjjal jutalmazták. A mélyben egy összeomlás szélén álló világot ábrázol. Az előadás szereplői a legvégső határon vannak, feltevődik a kérdés, még meddig mehet el az emberiség, mielőtt teljesen elpusztul?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro