// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Semjén Csíkszeredában: ma is mi védjük a keresztény Európát

// HIRDETÉS

A miniszterelnök-helyettes Szent Lászlóról szóló kiállítást nyitott meg a székely városban.

Szent László az, akiben a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott, a magyarság pedig ma is a keresztény Európa védelmezője - hangsúlyozta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes pénteken Csíkszeredában, ahol megnyitotta a

„Szent László király a hit bajnoka, a haza hőse" című kiállítást.
Ünnepi beszédében rámutatott: a lovagkirályban lett sajátosan magyarrá az egyetemes kereszténység, ezt bizonyítják Szent László legendái, amelyekben az ősi nemzeti hagyomány találkozik a keresztes lovag eszményével, így Szent László öröksége a legnehezebb időben is megtartó erőt jelentett a nemzet számára, akárcsak Csaba királyfi a székelység számára.

A kereszténységet védelmező Szent László történelmi nagyságát méltatva felidézte: Szent István országépítő nagy művét az az ember folytatta, akinek lázadó nagyapját Szent István vakíttatta meg, és aki azért született emigrációban, mert apját száműzték. Semjén Zsolt felhívta hallgatósága figyelmét: nincs még egy család az egyetemes világtörténelemben, amely annyi szentet adott volna a katolikus anyaszentegyháznak, mint az Árpád-ház.

Hozzátette: Szent Lászlótól indul az az önértelmezés, hogy a magyarság a keresztény Európa védőpajzsa.

„Hát nem így van ma is? Nem mi védjük ezt a szerencsétlen Európát, amely megtagadja saját keresztény gyökereit? Mégiscsak mi védjük, most is, hűen ahhoz a nemzeti önértelmezéshez és küldetéshez, ami Szent Lászlóval indul" - jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.

A Szent László-év fővédnöke egyházi méltóságokkal, valamint Hargita megye és Csíkszereda önkormányzati vezetőivel közösen nyitotta meg a Millenniumi templomtéren elhelyezett kültéri kiállítást, amely 12 tabló segítségével idézi fel Szent László életét és kultuszát. A kiállítást a Pro Patria Egyesület számos Kárpát-medencei és azon kívüli helyszínen mutatja be a Szent László-év során.

A Szent László emlékévet lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából hirdette meg a Miniszterelnökség.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro