// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kolozsvári magyar vezeti az USR-t

// HIRDETÉS

Elek Levente lett a Mentsétek meg Romániát Szövetség ügyvivő elnöke, miután Nicuşor Dan tegnap lemondott, sőt a pártból is kilép.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) statútuma értelmében a párt kongresszusán legtöbb szavazatot szerzett alelnök, azaz Elek Levente lesz az USR ügyvivő elnöke, miután Nicuşor Dan pártelnök csütörtökön bejelentette lemondását. Elek Levente vállalkozó (a fenti képen balra) a kolozsvári USR tavaly nyári megalakulása óta vezeti a Kolozs megyei pártszervezetet.

A párt országos bürója úgy döntött, hogy június 17-re összehívja a politikai bizottságot, amely majd kielemzi a pártelnök lemondása kreálta új helyzetet.

„Szerdai, március 31-ei gyűlésén a Mentsétek meg Romániát Szövetség országos bürója szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy az USR szembehelyezkedik az alkotmány 48. cikkelyének módosítására vonatkozó indítvánnyal. A jelenlegi meghatározás (a család fogalmának meghatározása - szerk. megj.) tökéletesen működött 25 éven át, semmiféle hátrányt nem jelentett társadalmunk hagyományos vagy modern értékeire nézve” – olvasható az USR országos bürójának közleményében, amely hozzáteszi, hogy 

a népszavazás csak kettészakítaná a társadalmat, anélkül, hogy megoldást nyújtana valós problémáira. 

Nicuşor Dan képviselő csütörtökön jelentette be a parlamentben, hogy lemondott a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéről és párttagságáról is, figyelembe véve többek közt a párt országos bürójának döntését, amikor a család meghatározására vonatkozó alkotmánymódosítás ellen szavaztak. 

„Három fontos indokom volt erre. Az egyik: meggyőződésem, hogy a legrosszabb dolog ami Romániában történhet jelen pillanatban az, hogy a fő vitatéma nem az, hogy ki lop, ki nem lop, hanem az, hogy ki védi a hagyományokat és ki nem. Így akik lopnak, 20 év múlva is lopni fognak, és azt fogják mondani, hogy a hagyományokat védik, és ez nagy veszély Romániára nézve. Második ok: kötelességem van azokkal szemben , akik ránk szavaztak. A családra vonatkozó téma nagyon fontos mindenki számára, ez egy intim téma, amely összefügg az identitással és a vallásossággal. Sokuk számára fontos ez, még akkor is, ha a társadalom nem tartja most fontosnak, és az USR-re szavaztak olyanok személyek is, akik ellenzik a népszavazást, és olyanok emberek is, akik támogatják, szent meggyőződésem, hogy az USR-nek mindenkihez szólnia kell” – magyarázta Nicuşor Dan egy sajtótájékoztatón. 

Az USR elnöke szerint a harmadik ok a lemondására a becsület kérdése. 

„Azt ígértem személyesen a pártba belépő embereknek, hogy itt mindenki számára van hely. Azt ígértem, hogy a haladó gondolkodású személyek vagy a konzervatívabbak számára is lesz hely, és nem lesz olyan párton belüli döntés, amely ellentétes lenne a gondolkodásukkal, intim érzéseikkel, identitásukkal. (...) Ez a döntés, az én meglátásom szerint azt mondja ki, hogy egyes kollégáink másodrangúak, meggyőződéseik a párt döntésével és irányával ellentétesek. Ezért én vállalom a felelősséget, hiszen ígéretet tettem, amit nem tudtam betartani, ez becsület kérdése, és ezért döntöttem úgy, hogy ma kilépek a Mentsétek meg Romániát Szövetségből” – magyarázta Nicuşor Dan. 

Nicuşor Dan azt mondta, továbbra is a román politikai élet rendelkezésére áll, de az USR rendelkezésére is, amennyiben a politikai bürónál magasabb fórum újragondolja a párt szerdai döntését a család meghatározásán változtatni kívánó népszavazás ügyében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro