// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

Itt a világ első robotpapja! (VIDEÓ)

// HIRDETÉS

Öt nyelven képes megáldani a híveket, felemeli a karjait, fény árad a kezeiből. És úgy hívják, hogy BlessU-2.

A többek közt áldásosztó célokat szolgáló robotot egy németországi egyházközségben építették, és a lutheri eszmék terjesztésének 500 évfordulója alkalmából szervezett kiállításon mutatják be.

BlessU-2 „tiszteletes” úr/asszony tudja mozgatni a szemöldökét, a száját, és képes komoly, illetve mosolygó arcot vágni. A hívek feladata, hogy a „pap” testén található érintőképernyő nyomogatásával kiválasszák az ima fajtáját, illetve, hogy férfi- avagy női hangon beszéljen hozzájuk a robot. BlessU-2 igazi poliglott: németül, angolul, franciául, spanyolul és lengyelül is képes osztani Isten igéjét. Sőt, kérésre ki is nyomtatja magából az imákat, áldásokat.

„A lényeg, hogy az egyház jövőjére gondoljunk, egy technológia és elektronikus eszközök által uralt világban”, jelentette ki Volker Rahn, a wittenbergi Hesse Nassau evangélikus egyház képviselője. „És működik. Az erre járó emberek kíváncsiak, érdeklődők és jól szórakoznak.” Isten áldása legyen rajtad, BlessU-2!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében
Székelyhon

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében

Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.

// még több főtér.ro