// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nagyon nem tetszik a közalkalmazottaknak az új bértörvény

// HIRDETÉS

Ezért tüntetnek. Fájhat a feje Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszternek.

A képviselőház előtt tiltakoznak kedden a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek, hogy elégedetlenségüket fejezzék ki az egységes bértörvény tervezetével szemben, jelentette be a Közalkalmazottak Országos Szakszervezete (SNFP).

„A tiltakozás oka: a helyi közigazgatásban dolgozók bértáblájának hiánya és az alkotmánybíróság 2016/794-es döntésének figyelmen kívül hagyása" – közölték.

Az Alfa Kartell szakszervezet is tiltakozik kedden a parlament előtt a közalkalmazottak bérét szabályozó törvény tervezete ellen.

A közlemény szerint a tiltakozók azt kérik a képviselőház munkaügyi bizottságától, hogy fogadja el a szakszervezetek által megfogalmazott módosító javaslatokat. A szakszervezetek a parlament elé terjesztettek egy bértáblatervezetet, amely a helyi közigazgatásban dolgozók bérezését rendezné.

A közigazgatási alkalmazottak tiltakozásával és keddre is meghirdetett bukaresti tüntetésével kapcsolatban Lia Olguţa Vasilescu, a szaktárca vezetője hétfőn azt mondta, mindenkinek alkotmányos joga sztrájkolni, de az egységes bértörvény közigazgatásra vonatkozó része a nyilvánosságra hozott formájában kerül majd elfogadásra. Lia Olguţa Vasilescu hozzátette, a bérek kiszámítása egy pontosan rögzített jegyzék alapján fog történni, amelyben az országos minimálbér jelenti az alsó, az alpolgármester fizetése pedig a felső határt. „Adott a tisztségek jegyzéke, és a költségvetés függvényében ki fogják tudni alakítani a bérrácsot. Ha a helyi tanácsban meg a megyei tanácsban megszabják egy település teljes költségvetését, miért ne tudnák megállapítani a béreket is?” - tette fel a kérdést a munkaügyi miniszter.

Vasilescu szerint az eljárással senki nem fog tudni visszaélni, mivel az önkormányzatokban minden párt képviselteti magát, és a testületeknek közösen kell elfogadniuk - bármilyen más beruházáshoz hasonlóan - a bértáblát.

A munkaügyi miniszter becslései szerint jövő héten szavazhat a képviselőház plénuma az egységes bértörvény tervezetéről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro