Mégpedig a gazdasági növekedés terén.
De kezdjük távolabbról. Az Országos Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a romániai gazdaság 2016-ban 4,8 %-os növekedést ért el. A tavalyi bruttó hazai termék (GDP) 169,9 milliárd euró volt, ami körülbelül 8.600 eurót jelent lakosonként. Szóval, lehet örülni.
Igen ám, de a 2016-os GDP jelentős ingadozásokat mutat, ami az ország megyéi közötti eloszlást illeti, az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) által közölt adatok szerint. És itt jönnek az igazán izgalmas – és erdélyieknek, székelyeknek büszkeségre okot adható – százalékok.
Ugyanis: Máramaros megye vezeti a sort (6,2 %-os GDP-növekedéssel), Kolozs megye a második (6 %), Fehér megye pedig a harmadik helyet foglalja el (5,8 %). De szorosan utána ott van Hargita megye (5,7 %-os GDP-növekedés 2016-ban), illetve, azonos „pontszámmal”, Bákó, Iași, Krassó-Szörény és Kovászna megye (5,5 %).
Szóval, Erdély egész jól teljesít. És ami ismét figyelemre méltó: Bukarest csak a fent idézett megyék után következik a maga 5,4 %-os növekedésével, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint.
A sor végén „kullogó” megyéknek viszont csak 2,5 % alatti GDP-növekedést sikerült produkálniuk. Az utolsó helyezett Călărași megye (1,6 %), előtte Brăila (2,2 %), továbbá Gorj, Szilágy (mindkét megyében 2.3 %-os volt a GDP-növekedés) és Dolj megye (2,4 %).
A gazdaság 2016-os alakulása következtében a gazdag és szegény megyék közti szakadék nőtt, néhány kivétellel.
Eszerint, az ország legfejlettebb régiói 2016-ban: Bukarest (22. 878 euró/fő), Konstanca megye (12.319 euró/fő), Kolozs megye (11.089 euró/fő), Prahova megye (10.717 euró/fő), Brassó megye (10. 280 euró/fő) és Ilfov megye (10.212 euró/fő). Ezek a megyék, ahol a GDP értéke meghaladta a 10.000 eurót lakosonként.
A legszegényebb megyék pedig: Vaslui (3.882 euró/fő), Botoșani (4.191 euró/fő), Teleorman (4.482 euró/fő), Mehedinți (4.600 euró/fő), Neamț (4.701 euró/fő) és Suceava (4.918 euró/fő). Ezek a megyék mind az 5.000 euró/fős határ alatt teljesítettek 2016-ban.
2017-re az Országos Előrejelzési Bizottság csekélyebb különbségeket jósol a különböző régiók gazdasági növekedésének mértéke között. A legalacsonyabb növekedést Szeben megyében jelzik (4,5 %), a legmagasabbat viszont Szilágy megyében (5,9 %).
Az országos gazdasági növekedés tekintetében a Bizottság 5,2 %-os GDP-növekedést jósol 2017-re.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.