// 2026. november 4., szerda // Károly

A melegjogok ellen és mellett is tüntettek Bukarestben

// HIRDETÉS

Az egyik oldal a Normalitás menetét szervezte meg a Sokszínűség menetével szemben.

A homoszexuálisok jogai mellett és ellen is tüntettek szombaton este Bukarestben.

A „Normalitás menetének”' nevezett felvonulást a hagyományos család védelmében szervezték, de utolsó állomására, a Metropólia-dombhoz a kezdeti kétszáz résztvevő közül már csak mintegy nyolcvanan érkeztek meg.

A demonstrációt, amelyet „a hagyományos keresztény családok értékeinek védelmében” szervezett meg az Európai Nemzeti Identitás Tömbje (BINE), 13. alkalommal tartották meg a román fővárosban.

A résztvevők tábláin olyan feliratokat lehetett olvasni, mint „Védjük meg a hagyományos családot”, „Veszélyben van a hagyományos család”, „Ma a homoszexuálisok, holnap a poligámok”, „Szégyen, Románia Alkotmánybírósága”, „3.000.000 ember védi a normalitást”, „3.000.000 román, egyetlen hang”.

„Öröktől fogva mi, románok uralkodunk itt!”,

„Referendum!”, „Összefogva megmentjük a normális családot!”, „Románia ortodox ország!”, „Isteni törvény, keresztény család!”, „Országot akarunk, nem gyarmatot!”, „Normalitást, nem sokféleséget!” - skandálták a tüntetők.

A felvonulók egy része 20 méter hosszú román zászlót vitt közösen. Mások az Új Jobboldal, a Nagy-Románia Párt és az Egységes Románia Párt zászlait lobogtatták.

A három párt által létrehozott a BINE szövetség is a hagyományos családok mellett emelte fel a hangját, elítélve a Sokszínűség menetét, amelyet „obszcénnek és provokatívnak” nevezett, mivel az a melegházasságok legalizálását és az azonos nemű párok örökbefogadáshoz való jogát hirdeti.

A felvonuláson részt vett az Új Jobboldal elnöke, Tudor Ionescu, a Nagy-Románia Párt elnöke, Adrian Popescu, valamint az Egységes Románia Párt alelnöke, Dumitru Bădrăgan is. Tudor Ionescu elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy késik a család fogalmának meghatározása érdekében kezdeményezett népszavazás, szerinte ezzel hárommillió román állampolgárt vesznek semmibe, akik aláírták az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezést.

A Nagy-Románia Pártot képviselő Mirela Vasilache felhívást intézett a Román Ortodox Egyházhoz, hogy ne csak aláírások gyűjtésével, hanem egy határozott üzenet megfogalmazásával is álljon ki a BINE szövetség mellett.

Az azonos neműek jogai mellett a Sokszínűség menetén tüntettek. Az LMBT (homoszexuálisokat, biszexuálisokat és transzneműeket tömörítő) közösség jogainak védelmében az Accept nevű jogvédő szervezet által szervezett demonstráción több százan vonultak fel az esőben.

A Kiseleff téren a résztvevők olyan jelszavakat skandáltak, mint „Közösen védjük meg jogainkat!”, „Az egyházat el kell különíteni az államtól”, „Le a homofóbokkal”, „Esélyegyenlőséget!”

„Mások vagyunk, de egyenlőek”,

„A jogok nem szorulnak szavazásra”, „Kedves Koalíció, nem hagyjuk magunkat. Harcolunk, kitartunk, szeretünk!” - írták ki tábláikra a tüntetők.

Florin Buhuceanu, az Accept elnöke úgy nyilatkozott: a Sokszínűség menetét 13. alkalommal szervezték meg, immár hagyományosnak nevezhető.

„Ki kell mennünk az utcára, hogy ez a társadalom vegyen tudomást róla, hogy létezünk, kérjük a jogainkat, mint Románia bármely állampolgára” - jelentette ki Buhuceanu, hozzátéve, hogy az idei felvonulás témája a magánélethez és a családhoz való jog, tekintve az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezéseket, amelyek úgy módosítanák a család fogalmát, hogy az ne tegye lehetővé az azonos neműek közti házasságkötést.

Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Hans Klemm rövid időre szintén megjelent a tüntetők között a Diadalívnél.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro