// 2026. november 4., szerda // Károly

Koszovó az új Teleorman?

// HIRDETÉS

Kétszázezerrel többen szerepelnek a választói névjegyzékben, mint ahányan élnek a balkáni országban.

Koszovóban június 11-én tartanak előrehozott választást, miután a parlament a múlt szerdán megszavazta a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. A voksolásra készülve derült ki, hogy a központi választási bizottság adatai szerint az 1,7 milliós Koszovónak 1,9 millió szavazásra jogosult állampolgára van – értesült a Zeri című pristinai hírportál. Egyes ellenzéki politikusok szerint mintegy 615 ezer névvel több szerepel a névjegyzékben, mint ahányan törvényesen az urnák elé járulhatnának júniusban.

Bár Valdete Daka, a választási bizottság elnöke szerint minden rendben van a névjegyzékkel, a Zeri megállapította, hogy a rendellenesség az 1999-es koszovói-szerb konfliktus óta fennáll, a névjegyzéket ugyanis azóta nem frissítették.

A választási bizottság elnöke szerint ez a kérdés minden voksolás alkalmával felmerül, ugyanakkor kijelentette: az adatok pontosak, azok adhatják le voksaikat június 11-én, akik az anyakönyvi adataik alapján szavazásra jogosultak, és ebbe a csoportba tartoznak a külföldön élő koszovóiak is.

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, a gazdasági fejlesztések azonban elmaradtak, így Európa egyik legszegényebb országának számít. A befektetések elmaradásának egyik oka az, hogy Szerbia egykori déli, főleg albánok lakta tartományát több ország sem ismerte még el önálló államként. Szerbia mellett Oroszország és Kína, illetve öt uniós tagállam – Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus – sem tartja függetlennek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro