// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kirúgta Trump az FBI igazgatóját

// HIRDETÉS

Miközben az FBI éppen azt vizsgálja, volt-e befolyásuk az oroszoknak a tavalyi választási kampányra.

Donald Trump amerikai elnök kedden váratlanul elbocsátotta James Comey-t, a Központi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját. Ezt maga az elnök jelentette be a Fehér Ház által kiadott közleményben. Az Egyesült Államok legmagasabb rangú rendfenntartási tisztségviselőjét éppen annak a nyomozásnak a közepén mentette fel Donald Trump, amelyben az FBI azt vizsgálja: volt-e kapcsolat elnökválasztási kampánya és a választási folyamatba való állítólagos orosz beavatkozás között.

Trump a Comey-nak írt levelében azzal indokolta elbocsátását, hogy helyre kell állítani az FBI-ba vetett közbizalmat. Leírta azt is, hogy Jeff Sessions igazságügyi miniszter és helyettese javaslatára döntött így.

Comey az utóbbi hónapokban össztűz alatt állt mind a republikánusok, mind a demokraták részéről azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepe volt Hillary Clinton volt külügyminiszter, demokrata elnökjelölt külügyminiszteri levelezési gyakorlatának vizsgálatában.

Trump a Comey-nak írt levélben nem említette az FBI-vezető szerepét a Clinton elleni nyomozásban, de a Fehér Ház közleményében szerepelt Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettes emlékeztetője, amelyben élesen bírálta Comey-t a Clinton-ügy kezelése miatt.

Egyebek között azért is, mert az FBI igazgatója tavaly júliusban nem volt hajlandó eljárást indítani Clinton ellen, közvetlenül az elnökválasztás előtt viszont sajtótájékoztatón számolt be az általa megismert, Clintonra nézve sérelmes információkról.

„Az FBI hírnevét és hitelét súlyos kár érte, és ez hatással volt az egész igazságügyi minisztériumra is” – írta Rosenstein.

Trump megválasztása óta mindvégig nevetségesnek nevezte a kampánya orosz kapcsolata ügyében folyó FBI-nyomozást és a hasonló kongresszusi vizsgálatokat. A Comey-nak írt levelében emlékeztetett arra, hogy az FBI-vezető háromszor is biztosította őt afelől: nem áll nyomozás alatt az állítólagos orosz beavatkozás ügyében.

A Fehér Ház közölte azt is, hogy az új FBI-vezető személyéről azonnal elkezdődtek a konzultációk.
Comey menesztésének bejelentése előtt nem sokkal az FBI javítást adott ki Comey-nak arra a vallomására, amelyet a múlt héten tett a szenátus igazságügyi bizottsága előtt. Az FBI-vezető akkor azt vallotta, hogy Huma Abedin, Clinton egyik fő tanácsadója több ezer emailt küldött férje laptopjára, köztük több olyat, amely titkos információt tartalmazott.

Az FBI most úgy javította a vallomást, hogy Abedin csak egy kis számú emailt továbbított a férje gépére levelezőprogrammal, a legtöbbet valamilyen adathordozóról töltötte fel a laptopra.

Comey-t Barack Obama elnök nevezte ki 2013-ban 10 évre az FBI élére. Az elnöki kinevezés nem garancia arra, hogy az illető kitölti a 10 évet, de Comey előtt csak egy FBI-igazgatót menesztettek. Comeyt – aki három évtizedet töltött el a rendfenntartásban – a 2016-os elnökválasztási kampányig mindkét párt dicsérte függetlenségéért és tisztességéért, azóta azonban megkérdőjelezték ítélőképességét és pártatlanságát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro