// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Bejött a papírforma: Macron a Francia Köztársaság új elnöke

// HIRDETÉS

A centrista jelölt kétharmaddal győzte le radikális jobboldali ellenfelét, Marine Le Pent.

A centrista Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a szavazatok 65,5-66,1 százalékával, míg a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen a voksok megközelítőleg 33,9-34,5 százalékát szerezhette meg az urnazárás után közölt exit poll eredményei szerint.

Európa-szerte fokozott érdeklődés követte a franciaországi voksolást, hiszen az ötödik köztársaság megalapítása óta – csaknem 60 éve – ez volt az első alkalom, hogy egyik nagyobb jobbközép vagy balközép párt jelöltje sem jutott be az elnökválasztás második fordulójába: a korrupciós botrányoktól megtépázott François Fillon, a mérsékelt jobboldal jelöltje az első fordulóban a harmadik helyre szorult, a balközép jelölt, Benoît Hamon pedig a maga alig 7 százalékával a Szocialista Párt történetének mélypontját jelentette.

A 39 éves Emmanuel Macron egy éve hozta létre a magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! („Indulás!” vagy „Előre!”) nevű politikai mozgalmát.

Marine Le Pen – aki annak ellenére, hogy alulmaradt, a Nemzeti Front történetének eddigi legjobb eredményét hozta – telefonon már elismerte vereségét, és gratulált Macronnak. A centrista mozgalmát egy éve létrehozó Macron május 14-ig hivatalosan is átveszi az elnökséget a leköszönő François Hollande-tól, és 39 évesen ő lesz Franciaország legfiatalabb elnöke.

A becslések szerint a részvétel – az előrejelzett mintegy 74 százalékkal – elmaradt az első fordulóétól.

Európa és a világ vezető politikusai közül többen máris üdvözölték az uniópártinak tartott Macron győzselmét. Boldog vagyok, hogy a franciák az európai jövőt választották – közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében vasárnap este. De gratulált a centrista politikus győzelméhez Theresa May brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár is, aki szerint Macron sikere „az erős és egyesült Európa, a francia-német barátság győzelme”.

„Számítok Franciaországra – amely Európa szívében marad –, hogy vele együtt változtatjuk meg az Európai Uniót, és hogy közelebb visszük azt az európai polgárokhoz” – jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke.

Donald Trump amerikai elnök is gratulált a megválasztott francia elnöknek, szokása szerint Twitter-üzenetben. „Gratulálok Emmanuel Macronnak, Franciaország következő elnökének a mai nagy arányú győzelemhez. Alig várom a közös munkát” – olvasható Trump bejegyzésében. Korábbi megnyilatkozásaiban Donald Trump óvatosan nyilatkozott a francia elnökválasztásról, kifejtve, hogy bárki legyen is Franciaország új elnöke, az amerikai kormányzat szívesen működik együtt vele.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro