A nemrég megválasztott kolozsvári alpolgármester a Mandinernek adott nagyinterjút.
Terjedelmes interjút közöl a Mandiner.hu Oláh Emesével, Kolozsvár új alpolgármesterével. A beszélgetés számos, az erdélyi olvasókat is érdeklő témát érint, ezek közül szemelgettünk:
• Háromnyelvű városnévtáblák. A tervezett latin felirat és a Napoca név miatt ez „fél győzelem” a magyar közösség számára – mondja Oláh Emese, aki elismeri: a civil kezdeményezés, a Minority Rights által indított per nélkül ez nem történhetett volna meg. Véleménye szerint „a politikai és a civil szféra nagyon jól együtt tud működni a jogok kiharcolása érdekében”. Úgy véli, a nacionalista érzelmű románok aránya csökkenő tendenciát mutat Kolozsváron és az egész országban.
• A DNA és Kövesi. A korrupcióellenes ügyészség „teljesen rugalmasan értelmezi a törvénycikkeket”, hogy minél több jogkörhöz jusson, és lényegében politikai tevékenységet végez, bár egyik párt mellett sem foglal állást. Ha Laura Codruța Kövesi indulna az elnökválasztáson Klaus Iohannisszal szemben – amint azt korábban Traian Băsescu felvetette –, ő nem tudná támogatni.
• Az RMDSZ együttműködése a PSD-vel. „Ez egy olyan együttműködés, ami kifejezetten pontszerűen törvénykezdeményezésekre vonatkozik, és a felek hat havonta újratárgyalják” – nyilatkozta Oláh Emese, de azt nem tudná pontosan megmondani, ez konkrétan milyen egyeszségekkel jár, és mit kap cserébe az RMDSZ a kormány támogatásáért.
• A CEU ügye. Ha a Közép-európai Egyetem úgy döntene, hogy elköltözik Budapestről, és – mint a rektorhelyettes korábban nyilatkozta – Erdélyt választaná, Kolozsvár szívesen látná, mert „egy nagyon fontos intézményről van szó, amellyel bármely város és önkormányzat csak büszkélkedhet”.
• Székelyföld és/vagy Erdély autonómiája. Oláh Emese a kulturális autonómiára esküszik, és úgy gondolja, „valószínűleg első lépésben mindenképp csak a könnyebbik változatot lehet bevezetni – természetesen, ha nyitottság van erre a román döntéshozók részéről is”. Az autonómia mindig is prioritás volt az RMDSZ részéről, csak az a kérdés, milyen úton tudják ezt kivívni.
• A melegházasság alkotmányos tiltása. Az RMDSZ nagyon megosztott a kérdésben, ő személy szerint „teljesen liberális”, így nem támogatja, hogy az alkotmány egy férfi és egy nő közösségeként határozza meg a házasságot.
• Magyar állampolgárság és szavazati jog. Oláh Emese még nem magyar állampolgár, de folyamatban van az egyszerűsített honosítási eljárása. Azt viszont nem tudná megmondani, fog-e szavazni a jövő évi magyarországi választásokon, de „azért elég jól kellene érvelni, hogy egy magyarországi párt a voksomat megszerezze”.
• A román nemzeti ünnep. „A városi ünnepen, illetve a rendezvényen természetesen részt kell vennünk, de azért igyekszünk egy kicsit háttérbe vonulni, mert számunkra ez nem feltétlenül ünnep” – szögezte le.
A teljes beszélgetés elolvasható az alábbi linkre kattintva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.