// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Bocsánatot kért az erdélyiektől az őket pocskondiázó jobbikos

// HIRDETÉS

Szotyori-Lázár Zoltán többek között azt írta: nem érdemeltek kettős állampolgárságot, mert nagymértékű a körükben az elhülyülésre való hajlamosság.

Bocsánatot kért a jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán azoktól az erdélyiektől, akiket megsértett egy Facebook-bejegyzésével.

Az ellenzéki párt szolnoki elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a vita hevében írt olyat, amit nem kellően körültekintően fogalmazott meg.

A politikus egyebek mellett azt írta a közösségi oldalon, hogy

„Az erdélyi magyarság nagyobb része - az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan - megvehető egy marék üveggyönggyel.

Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt", továbbá hogy „Kezdem azt hinni - bármennyire is keserű kimondani - hogy nem érdemelték meg a kettős állampolgárságot. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság". Azt is írta, hogy „Maguk odaát nem szent tehenek, akiket nem lehet kritizálni, hanem sajnos egy elbutulásra fokozottan hajlamos massza. Tisztelet a kivételnek.”

Szotyori-Lázár Zoltán azt mondta, az erdélyi magyarság autonómia iránti és más törekvéseihez mindig pozitívan állt és rendszeresen látogatja Erdélyt, azt pedig visszautasította, hogy bárki erdélyellenesnek nevezze.

Kérdésre kifejtette, hogy egy egész napos kommentvitája volt a Jobbikból távozott Borbély Zsolt Attilával, aki nemzetárulónak tartotta a pártot. Emiatt - folytatta - sokakkal vitába került, s ennek hevében készült a bejegyzés.

Közölte azt is, amit ő a szavain ért, azt fenntartja.

Az elhülyülés fogalmát firtató kérdésre elmondta, hogy szerinte az erdélyi magyarok nem mindig olyan mértékben kapják a híreket, amiből meg tudják ítélni a helyzetet.

Az üveggyöngyhasonlatot pedig azzal magyarázta, hogy azokat akarta kritikával illetni, akik rossz szándékkal túljárnak mások eszén.

A Jobbik politikusa nemmel felelt arra a kérdésre, felmerült-e benne, hogy felajánlja lemondását a párt elnökségének.

Apáti István, a Jobbik szóvivője arról beszélt a tájékoztatón, hogy a pártban a szavaknak súlya, a tetteknek következménye van. Ezt bocsánatkérésnek, tettekben megnyilvánuló következményeknek kell követni - tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy senki nem kérdőjelezheti meg a Jobbik határon túli magyarok iránti elkötelezettségét. A párt szívén viseli a kettős állampolgárság és a területi autonómia ügyét, hétvégén pedig részt vesznek az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán, ahol ugyancsak közvetítik a szolnoki elnök bocsánatkérést.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro