// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Gyorsabban terjed a kanyaró, mint korábban

// HIRDETÉS

Az elmúlt héten több mint hétszázzal nőtt a kanyaróban szenvedő betegek száma. Hónap végén jön az oltáskampány.

A közegészségügyi hatóság pénteki közlése szerint 4 793 beteget tartottak nyilván a hatóságok, ebből 21-en meghaltak. A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok.

A megbetegedések számának elmúlt heti növekedése közel négyszerese az elmúlt kilenc hét átlagának. Szeben megyében nőtt meg látványosan, 37-ről 170-re a betegek száma, és ezzel a dél-erdélyi megye a 17. helyről a 6. helyre került a kanyarójárvány által érintett megyék rangsorában. 

A járvány Románia 38 megyéjét érintette, 

vagyis szinte az egész országot. Továbbra is Krassó-Szörény, Temes és Arad megyékben tartják nyilván a legtöbb beteget.

A kanyarójárvány azután jelent meg, hogy a szülők tömegesen kezdték megtagadni a betegség elleni vakcina beadatását gyermekeiknek.

Az egészségügyi minisztérium a héten társadalmi vitára bocsátott egy oltástörvény-tervezetet, ugyanis jelenleg nem létezik ilyen jogszabály. Ezáltal is felelősebbé akarják tenni a szülőket, hogy ne mulasszák el a vakcina beadatását gyermekeiknek.

Emellett oltáskampány indul április utolsó hetében, 

hogy tudatosítsa a lakosságban az oltások fontosságát, és növelje az immunizálási arányt különös tekintettel a veszélyeztetett társadalmi csoportokban. 

A közegészségügyi igazgatóság (DSP) tájékoztatása szerint Romániában a Vakcinák Európai Hete kampányát az egészségügyi minisztérium, az Országos Közegészségügyi Intézet, valamint helyi szinten a közegészségügyi igazgatóságok irányítják. 

A 2017-es kampány központi üzenete: Az oltás minden életszakaszban megvédi egészségünket. 

A közegészségügyi igazgatóság tájékoztatása szerint az oltási kampányok eredményeképpen az utóbbi három évtizedben sikerült jelentősen visszaszorítani azokat a betegségeket és az ezek miatt bekövetkező elhalálozásokat, amelyek ellen léteznek vakcinák. 

„Az utóbbi időben felbukkanó járványok a regionális felelősség súlyára világítanak rá, mindannyiunk felelősségére, hogy megfékezzük azokat a betegségeket, amelyek oltás révén megelőzhetők” – írja a közegészségügyi igazgatóság közleménye.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro