// 2026. április 8., szerda // Dénes

Tervezet: oltási bizonyítvány nélkül nem veszik fel a gyerekeket a tanintézményekbe

// HIRDETÉS

Az egészségügyi tárca megpróbálja felenni a harcot a terjedő fertőző betegségek ellen.

Nyilvános vitára bocsátotta az egészségügyi minisztérium az oltási törvény tervezetét.

A tervezet indoklásában az áll, hogy az állam minden gyermek és fiatal számára garantálja az egészséghez és oktatáshoz való jogot, ennek biztosítása érdekében pedig az oktatási intézményekbe való beíratás csak azt követően lesz lehetséges, ha a gyermek megkapta a kötelező oltásokat, és erről bemutatták a szülők a vakcinát igazoló dokumentumokat.

A tervezet azt is előírja, hogy a beoltásokat végző egészségügyi szolgáltatók kötelesek lesznek kérni felvételüket az Oltások Országos Elektronikus Jegyzékébe (RENV) - erre kétéves határidőt szab meg a tervezet, a törvény megjelenésének napjától számítva

A dokumentum arra is megoldást kínál, hogy az oltások folyamatosan történjenek, a beszállítás akadozásakor is: ezt úgy akarják elérni a jogszabály kidolgozói, hogy legalább egy évre elegendő vakcinatartalékot különítenek el, amelyet különleges esetekben, járványok idején használnak fel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro