A VIBE Fesztivál vibráló élményt ígér a Maros parton – hazai, magyarországi és nemzetközi előadókkal.
Az egykori Félsziget fesztivál helyszínén, a marosvásárhelyi Víkend-telep szomszédságában, július 6–9. között mutatkozik be első ízben a VIBE Fesztivál. Bár sokan a helyszín miatt rögtön a Félszigetre asszociálnak, a két fesztivált nem érdemes összehasonlítani, hiszen teljesen más koncepcióban gondolkodnak a szervezők, árulta el érdeklődésünkre Gödri Csilla, a VIBE sajtófelelőse.
Úgy gondolták, hogy az erdélyi magyar diákságnak és hallgatói közösségnek szüksége van egy találkozási pontra, ahol baráti társaságként egybegyűlhetnek – nemcsak bulizni, hanem új ismeretekre szert tenni. Elsősorban a 15–25 éveseket célozzák meg, de szívesen látják az idősebb korosztályt is. A fesztivál „színes” programra törekszik: a fellépők műfaji sokféleségében és a nappali programok változatosságában egyaránt. Kétség kívül csábító kikapcsolódási lehetőséggel szolgál majd a Víkend strandtelep is, ahol nagyokat lehet majd csobbanni.
Gödri Csilla elmondta: a VIBE Koli nevű nyári egyetem előadásokból, workshopokból, beszélgetésekből fog állni: lesz egy közéleti és egy ifjúsági pavilon. A rendezvényen lesz továbbá egy nagy- és egy kisszínpad, egy partisátor, illetve egy kisebb bulisátor, de a fesztiválterület részét képezi egy chill zone (pihenőövezet) és a sátorozásra lehetőséget teremtő kemping is.
Az eddig ismertetett fellépők:
A nemzetközi előadók közül itt lesz a
A VIBE egyik célja az erdélyi előadók felkarolása, ezért ők is szerves részévé válnak a fesztiválnak. Első körben a következő erdélyi zenekarokat jelentették be: sZempöl, Palma Hills, Vecker, No Sugar és a Dreamland Residents.
Presale jegyeket április 30-ig 109 lejért vásárolni, a kempingezésre is érvényes belépő pedig 129 lejbe kerül.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.