// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Színésznőt bántalmazott a rendező a kolozsvári magyar színházban

// HIRDETÉS

A színházi világnap előtt két nappal történt az incidens.

Az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején – írta hétfői számában a Krónika napilap.

A segélyhívószámot az áldozat egyik kollégája hívta, miután az előadás rendezője, a Berlinben élő ukrán Andrij Zsoldak a szünetben agresszíven lépett fel a produkció egyik szereplőjével szemben.

Március 27. a színház világnapja

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A Krónikának a rendőrség szóvivője elmondta: a helyszínre küldött rendőrök csak az áldozat kollégáival tudtak beszélni, hiszen zajlott a bemutató és a bántalmazott színésznő a színpadon volt. A rendőrök az ügyben meghallgatott színészekkel azt üzenték az áldozatnak, hogy kérjen törvényszéki orvosi látleletet, és tegyen feljelentést az ügyben. A lap szerint a bemutató utáni állófogadáson az ötszereplős előadás három színésze nem jelent meg.

Az érintett színésznő a Krónikának nem kívánt nyilatkozni az ügyről, csak annyit közölt, hogy a belső munkafolyamat részének tekinti a történteket, és mihamarabb el szeretné felejteni. Közölte, nem tesz rendőrségi feljelentést az ügyben.

Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója ugyan nem volt tanúja a történteknek, de megerősítette az incidens tényét. Elismerte, hogy Andrij Zsoldak rendező túlságosan indulatos, és „kicsit kiszaladt a kontroll alól”. „Elfogadhatatlan, hogy bántalmazás történjen, de végül nem történt” – fogalmazott a színházigazgató, aki szerint bár „kemény jelenet volt”, nem fajult el odáig, hogy fizikai sérülés történjen.

Tompa Gábor elmondta: csak akkor indítanak belső kivizsgálást az ügyben, ha az érintett fél azt mondja, hogy bántalmazás történt, és ennek bizonyítható nyomai vannak. „Nagyon nehéz, kemény volt a folyamat, a rendező olyan dolgokat kért, amelyek a korlátaikat feszegették. Mindenki, még azok is, akik kikerültek a szereposztásból, hálásan gondolnak a folyamatra mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük” – idézte a lap Tompa Gábort.

Az előadást meghirdető két héttel ezelőtt tartott sajtótájékoztatón Andrij Zsoldak elmondta: a kolozsvári társulat 17 színészével kezdte el a próbafolyamatot, közülük hatan maradtak a produkcióban. Hozzátette, háromrészes, hatórás előadást tervezett, de pár nappal korábban úgy döntött, hogy csak az első és a harmadik résszel állnak a közönség elé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro