// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Álpap csalt ki pénzt a gyanútlan hívektől az ország több megyéjében

// HIRDETÉS

Legalább kilencen elhitték neki, hogy az Athos-hegyen él remeteként, és pénzért tartott szertartásai gyógyulást, gazdagságot és termékenységet hoznak.

Őrizetbe vett a rendőrség egy 57 éves férfit, aki papnak adva ki magát, anyagi javak ellenében szertartásokat tartott olyan személyeknek, akik ettől várták meggazdagodásukat, gyógyulásukat vagy egyéb személyes problémáik megoldását.

A fővárosi rendőrség sajtóirodája szerint a gyanúsított lakásán több kegytárgyat is találtak, többek közt két, a nemzeti örökséghez tartozó ikont, amelyeket a gyanúsított három éve tulajdoníthatott el egy sinaia-i kolostorból.

Az Agerpres hírügynökséget arról tájékoztatta a rendőrség, hogy a jelek szerint a férfi tavaly október óta, papnak adva ki magát, különféle „egyházi” szertartásokat tartott fizetség ellenében, gyógyulást, meggazdagodást, és intim problémáik megoldását ígérve a híveknek. A férfit a rendőrségen hallgatják ki.

Az eddigi vizsgálatok arra utalnak, hogy a gyanúsított Bukarestben és az ország több más megyéjében fejtette ki tevékenységét. A becsapott emberekkel többek közt elhitette, hogy remetelakja van az Athos-hegyen, a pénz pedig egy szkíti építéséhez szükséges.

A rendőrség adatai szerint kilenc személyt sikerült így becsapnia, akik különböző összegeket fizettek neki. Ezen kívül 2016. szeptembere és 2017. februárja között a gyanúsított egy asszonynál szállt meg, akinek pénz ellenében álvallási szertartásokat tartott azért, hogy a nő kerüljön áldott állapotba.

Januárban az asszony több ékszerét is elvitte, azzal az ürüggyel, hogy felszentelteti őket, de az ékszereket később sem adta vissza a becsapott nőnek – olvasható a rendőrség közleményében.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro