Igaz, hogy az alkotmánybíróság szerint a korrupcióellenes ügyészség túllépte a hatáskörét, de hát ettől még Kövesi a helyén maradhat.
Az államfő nem tartja indokoltnak az ügyészségi vezetők leváltását, annak ellenére, hogy egy alkotmánybírósági határozat megállapította: a korrupcióellenes ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét - derült ki Klaus Iohannis pénteki bukaresti sajtóértekezletén.
A taláros testület megállapította: a vádhatóság visszaélt hatalmával, és túllépte alkotmányos hatáskörét, amikor a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, országos tiltakozási hullámot kiváltó kormányrendelet ügyében büntetőjogi vizsgálatot indított a kormány tagjai ellen. Az egy hete közzétett indoklás szerint az ügyészség nem vizsgálhatja egy kormányrendelet időszerűségét, a bűnvádi eljárás elindításával pedig a vádhatóság megsértette a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.
Az elnök szerint az alkotmánybíróság nem először állapít meg alkotmányos természetű jogi konfliktust állami intézmények között: ezt szerinte útmutatásként kell értelmezni, hogy a jövőben az érintettek elkerüljék az ilyen helyzeteket, de nincs szükség adminisztratív intézkedésekre.
Arra az újságírói felvetésre, hogy a szociálliberális kormánykoalíció vezetői a DNA vezetőjének lemondását vagy menesztését sürgetik, Iohannis kétségét fejezte ki, hogy hivatalosan is kezdeményezni fogják az ügyészségi vezetők leváltását. Korábban
Tudorel Toader igazságügyi miniszter - aki ezt megtehetné - úgy vélekedett: az országról igazságügyi országjelentéseket készítő, és korrupcióellenes harcát bátorító Európai Unió feltehetően nem nézné jó szemmel Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész és Augustin Lazăr legfőbb ügyész leváltását.
Iohannis pénteki sajtóértekezletén leszögezte, elégedett a legfőbb ügyész, a korrupcióellenes főügyész és a szervezett bűnözés elleni vádhatóság főügyészének tevékenységével.
Az elnök egy másik kérdésre válaszolva cáfolta, hogy titkos szerződést kötött volna a „politikai társbérletről" Sorin Grindeanu miniszterelnökkel. A jobboldali államfő megjegyezte: nem érzi szükségét, hogy valaha is írott megállapodást kössön a - kormány fő erejét adó - Szociáldemokrata Párttal.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.