Brüsszel és a betelepítések ellen is beszélt a magyar miniszterelnök.
Március 15. a cáfolhatatlan bizonyíték, hogy mi voltunk, vagyunk és leszünk, „ez a mi diadalunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezett március 15-i díszünnepségen.
„Mi itt, a Kárpát-medencében, kultúrák, birodalmak, civilizációk ütközőzónájában a lehető legnagyobb diadallal büszkélkedhetünk. A háborút, a haza megmaradásáért és a nemzet fennmaradásáért vívott háborút végül mindig megnyertük” – fogalmazott a kormányfő. Szavai szerint
1848 belső mércénkké és erkölcsi iránytűnkké vált – mutatott rá Orbán. „A ’48-as mérce és iránytű megmondja ma is, ki mennyit ér a haza mérlegén. Ki a hű, a hazafi, az odaadó, ki a bátor” – fogalmazott a kormányfő, kiemelve: megmutatja, mi a nagyság.
Orbán Viktor beszédét végig füttykoncert kísérte, a tiltakozást az ellenzéki Együtt párt elnöke, Juhász Péter hirdette meg. A sípokat fújó csoportok hangja a helyszíni beszámolók szerint, de a miniszterelnöki beszéd televíziós közvetítésén is jól hallatszott.
Hozzátette: megmutatja azt is, mi a kisszerűség, az álnokság és az álomgyilkosság, mi az országépítés, és mi az országrombolás.
1848 mércéje meghatározza mindannyiunk személyes helyét a nemzet soraiban. És 1848 meghatározza nemzetünk helyét is a nemzetek soraiban – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor szerint 1848 nem áll magányos szigetként a magyar történelem folyamában. 1848 kapocsként fogja össze Rákóczi szabadságharcát és 1956 októberét – jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: 2061 évvel ezelőtt ezen a napon egy merénylet rázta meg az ókori Rómát, 1848 tavaszán forradalmak törtek ki, és most is a lázadás állapotában vannak Európa népei.
Az elmúlt évben a nemzetek újra fellázadtak
Először az angolok, aztán az amerikaiak – mondta, hozzátéve: ebben az évben jön a folytatás.
A kormányfő szerint ma ismét ’48-as szelek fújnak Európában, Brüsszelben le kell dobni az álszentség maskaráit, egyenes beszédre és a jövő nyílt megvitatására van szükség.
„Igen (...), lehet még a magyarból valami, ha megértjük a 12 pont velejét, mely így hangzik: Legyen béke, szabadság és egyetértés” – hangoztatta Orbán Viktor.
„Igen ám, de mit kezdjünk azokkal, akik nem békét, hanem békétlenséget, nem egyetértést, hanem megosztottságot akarnak? (...) Akiknek egyetlen örömük, mint ma is, ha mások örömét elronthatják. Könnyű lenne tréfát űzni belőlük, mondhatnánk, bolond lukból bolond szél fúj. De ne tegyük, mert az erő, a sokaság kötelez” – mondta.
Szavai szerint „nekünk nem a pártocskák lökdösődésében, hanem a nemzetépítés horizontján kell helyt állnunk”.
A magyar nemzet horizontjáról nézve két út közül választhatunk: választhatjuk azt, amely a nemzeti nagyság tágas kapujához, és azt is, amelyik a gyűlölködés lehúzó ingoványába vezet. Az idő igaz, és eldönti, ami nem az – fogalmazott.
és a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani – jelentette ki a miniszterelnök.
„Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít sem a magyar nemzet múltja, sem a magyar jövő. De nekünk számít. Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít az európai emberek biztonsága. De nekünk számít. Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít, hogy megmaradunk-e magyarnak. De nekünk számít” – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor szerint ez a mostani európai lázadás tétje. Kiemelte: függetlenségünk és nemzeti önállóságunk védelmében az előttünk álló csatákat bátran meg kell vívnunk, Brüsszelt meg kell állítanunk, határainkat meg kell védenünk.
Az Index videója:
Orbán Viktor kitért arra is:
az adók, a bérek és a rezsi szabályozásának jogát itthon kell tartani.
Ebben csak magunkra számíthatunk, ezért a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani – jelentette ki Orbán Viktor.
Rámutatott: a magyarok a boldog élethez csak úgy juthatnak el, ha a szabadság és a függetlenség útját követik.
„Nekünk szabadság és függetlenség nélkül nem igazi otthon a haza. És a mi magyar fajtánk nem lehet boldog olyan hazában, ami nem az otthonunk” – fogalmazott.
A végre-valahára megteremtett egységet nekünk kell működtetni, és minden nap tovább- és újraépíteni – fogalmazott Orbán.
nem vagyunk szolgái se magyar, se idegen hatalmasságoknak. Munkát adtunk emberek százezreinek, a családokat megerősítettük (...), és valódi nemzeti egységet teremtettünk” – mondta.
Hangsúlyozta azonban, hogy nincs olyan egység, amelynek fenntartásáért ne kellene nap mint nap megdolgozni, nincs olyan eredmény, amely megvédené önmagát. „Nekünk kell azokat megvédenünk” – jelentette ki a kormányfő.
Azt is mondta, hogy soha sincs kész ország, soha semmit nem adnak ingyen, és a versenytársak nem adnak át jószántukból semmit, sem helyet, sem lehetőséget, sem munkát, sem hasznot, sem jólétet.
(MTI, hírösszefoglaló)
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.