// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Figyelünk: most a kegyelmi törvényre

// HIRDETÉS

Szinte több négyzetmétert foglaltak vasárnap este a zászlók, mint a tüntetők Kolozsváron. Egy ígéretes app egészítheti ki a tiltakozásokat.

Körülbelül 200 fő tüntetett vasárnap este Kolozsvár központjában többek között azok ellen a módosítások ellen, 

Șerban Nicolae módosításait a szenátor pártja, a PSD sem támogatja, ezzel együtt még nem vonták vissza őket, úgyhogy egész este zúgott az Igazságosságot, ne korrupciót! jelszó.

Az internetről az utcára virálisodott a Șerban Nicolaés mém. És nemcsak zászlókkal lehet ám színesedni | Fotók: Szabó Tünde

A tüntetőknek nem tetszett az sem a múlt hét fejleményei közül, hogy az alkotmánybíróság szerint a DNA és a főügyészség is túllépte alkotmányos kereteit, amikor vizsgálni kezdte az idei 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadásának körülményeit. Természetesen erről is táblával emlékeztek meg.

EU-s, román és monarchista zászlókkal is követelték az alkotmánybírák távozását

Zengett a klasszikus, kormányváltó szlogen is, mivel úgy Sorin Grindeanu, mint a parlament két házának elnöke, Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu is hatalmon van. Nagyszebenben több mint ezren, Bukarestben körülbelül ezren tüntettek ugyanezek miatt. A tüntetők a kormány székhelyétől, a Victoria palota elől a parlamenthez vonultak.

Bár a kolozsvári tüntetők száma megcsappant az egy hónappal ezelőtti vasárnapokhoz képest, a zászlók négyzetmétere mintha ugyanannyi maradt volna. Egy néni saját maga varrt össze egy óriási trikolórt, ami a hangadó Bogdan Bob Rădulescu színész, humorista szerint 35-ször olcsóbb lett, mintha cégtől vásárolták volna.

Rövid a hangod? Toldd meg egy zászlóval

Bob Rădulescu legfontosabb bejelentése viszont egy honlap és telefonos applikáció volt, a Digital Democracy. Az app még nincs kész, és a honlap is kezdeti fázisban leledzik, de ha elkészül, akkor állítólag minden közérdekű ügyet be lehet jelenteni rajta.

Meg lehet vitatni rajta, és el lehet indítani a megoldását a pár szomszédot illető tömbházügyektől kezdve a városi közszállítás hiányosságain át az országos ügyekig bármit. Roppant kíváncsian várjuk a közügyi appot, addig is a fejlesztést ezen a Facebook-oldalon lehet követni.

Bob Rădulescu bejelent

„Ha szerinted mi vagyunk az ördög, akkor a poklod a mi menyországunk!”

Mongyonle a háromfejű szocdem sárkány

Mivel az igazságügyi miniszter tegnap este belengette a főügyészség és a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének leváltását, hétfő délelőtt már meghirdették az újabb tüntetést ez ellen hétfő este héttől a Főtéren.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro