Temesvári utcakép (Fotó: Mészáros Tímea)
Frontális támadás
MTímea
2017. március 6. hétfő, 19:02
Európa majdani kulturális fővárosában is akadnak közveszélyes műemléképületek.

Kórházba került egy férfi hétfőn, miután Temesvár belvárosában vakolat esett rá egy házról. Bogdan Mutu, a bánsági katasztrófavédelem szóvivője arról számolt be az Agerpres hírügynökségnek: a baleset a temesvári Párizs utcában történt. A lehulló vakolat által megsebesített férfit mentő szállította kórházba, a hatóságok pedig eltávolították a ház homlokzatáról azt a megmaradt vakolatdarabot, ami továbbra is veszélyeztette a járókelők testi épségét.

A rendőrség kivizsgálást indított, és ha a kórházba került férfi állapota súlyos, testi sértés miatt bűnvádi dossziét is nyithatnak az ügyben.

Nicolae Robu polgármester már négy éve figyelmeztetéseket küld ki az ingatlantulajdonosoknak, hogy újíttassák fel az épületeket, egyrészt esztétikai okokból, másrészt a gyalogosok védelmében.

Idéntől rom-illetéket is fizetniük kell azoknak, akik nem javíttatják meg a birtokukban lévő ingatlant, főleg annak utcai homlokzatát. Az épülettulajdonosok közül azonban sokan az anyagiak hiányával indokolják a felújítás halogatását. A polgármester válasza erre az, hogy akinek nincs pénze felújításra, eladhatja belvárosi ingatlanját és olcsóbb környékre költözhet.  

comments powered by Disqus
A feltételezések szerint több antikommunista ellenállót is lelőttek a szekuritáté egykori karánsebesi épületének udvarán.
Egy félidő jó foci és egy hatalmas bombagól után a végén játékvezetői segítséggel győzte le Azerbajdzsánt a magyar labdarúgó-válogatott.
Úgy tűnik, egyesek egyszerűen képtelenek levetkőzni a Ceaușescu-éra reflexeit. Bár lehet, nem is nagyon akarják, hiszen maguk is az Aranykor méhéből származnak.
A `70-es évek egyik legbrutálisabb gyilkosának története legalább annyira hátborzongató, mint egy skandináv krimisorozat.
Kolbászból készült kerítést biztosan nem, ez tény. De ha megnézzük a rendelkezésre álló adatokat, esetleg rájövünk, hogy talán még sem volt olyan fene jó dolgunk a csodás kommunizmusban.
Ahogy az várható volt, a kormánybuktatás után akkora a fejetlenség a PSD háza táján, hogy egészen biztosan nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.
Az államfő egyeztetett a pártokkal, de a jövő hét elejére halasztotta a nagy bejelentést, amely senkit nem fog meglepni.
Ha ma konvencionális háborúra kerülne sor, Romániának – újra – 30 évnél régebbi, egyes területeken pedig 40 évnél is régebbi technikára kellene támaszkodnia.
Japánsztrájkot hirdettek, tüntetni készülnek és fogytán a türelmük.
Simán kikapott Horvátországtól, de a Szlovákia–Wales döntetlennek köszönhetően megőrizte továbbjutási esélyeit az Eb-selejtezőkben.
Teodorovici talán mindenkit emlékeztetni akart, kikkel is volt dolgunk az elmúlt időszakban.
A kormánybuktatás után Romániának sürgősen kellene egy megfelelő biztosjelöltet találni az Európai Bizottságba. Máris felmerült pár név.
Oké, hogy megbukott a PSD-kormány, oké, hogy kitört a demokrácia, a jólét meg minden, de hahó, a magyarok közben megint Erdély elsinkófálásán mesterkednek.