// 2026. november 7., szombat // Rezso

Miről tárgyalt Meleşcanu és Szijjártó Budapesten?

// HIRDETÉS

A jó kapcsolatokról, a párbeszédről és talán érzékeny kérdésekről is.

Jó állam- és kormányközi kapcsolatokra törekszünk Romániával, ehhez pedig párbeszédre van szükség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután román kollégájával, Teodor Meleşcanuval találkozott. A román külügyminiszter hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket.

A magyar tárcavezető kiemelte: párbeszéd nélkül sosem lesznek közös sikerek és bizalom a két ország, nép és kormány között. Közös sikerek és bizalom kell ahhoz, hogy a kétoldalú kapcsolatokban jelen lévő nehéz ügyeket a siker reményével lehessen megoldani – magyarázta. Hozzátette: azt ugyanis senki nem vitatja, hogy

vannak érzékeny kérdések, amelyek alapvetően a kisebbségekhez kapcsolódnak.

Azt mondta: hálás román partnerének azért, hogy beszédet mondott a hétfőn Budapesten kezdődött nagyköveti értekezleten.

Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország talán legérzékenyebb kétoldalú kapcsolatrendszere a magyar–román, így mindig óvatosan kell hozzáállni kérdésekhez. Ezért a legjobb, ha „az egyszerűséget választjuk az okoskodás helyett”, és a közös érdekek alapján állunk a kapcsolatokhoz „trükkök és túlbonyolítás helyett”. Ez azt jelenti, hogy ha jó a kapcsolat Magyarország és Románia között, a kormányok között, az jó minden románnak és magyarnak, függetlenül attól, hogy melyik ország területén él – mondta.

A magyar külügyminiszter közölte:

a megbeszélés előtt egyeztetett Kelemen Hunorral,

az RMDSZ elnökével, és az általa elmondott érzékeny kérdéseket felvetette román kollégájának, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Nem helyes a sajtó előtt kibeszélni ezeket az ügyeket, hiszen az csökkentené a megoldás esélyét – vélekedett.

A tárcavezető hangsúlyozta: fontos, hogy semmilyen politikai vagy jogi törekvést ne használhasson senki arra, hogy egy nemzeti közösség tagjait „megfélemlítse, vegzálja”.

Mint mondta, a két ország közötti összeköttetéseket bővíteni szeretnék, minél több határátlépési lehetőségre van szükség. Ezért tíz olyan határátkelő közül, amelyet csak hétvégén lehet használni, a két legforgalmasabb esetében kidolgozzák a folyamatos nappali nyitvatartás lehetőségének a részleteit – magyarázta.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy bár a két ország gázvezetékrendszere össze van kötve, csak Magyarország felől lehet Románia felé gázt szállítani. Románia ígéretet tett arra, hogy 2020-ra teljes kapacitással működik majd az interkonnektort mindkét irányba – mondta.

A külügyminiszter a magyar–román gazdasági együttműködésről szólva közölte:

Románia a második legfontosabb exportpiaca Magyarországnak,

és hogy előrelépést érjenek el a gazdasági kapcsolatokban, az Eximbank 514 millió eurós hitelkeret nyit a vállalatközi együttműködések ösztönzésére.

Kitért arra: az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. külföldön először Romániában szerzett tulajdont a megújuló energiatermelési szektorban, és további energiaforrásokba invesztál az országban, valamint jelentős a Mol, az OTP és a Richter romániai tevékenysége is.

Megjegyezte: Magyarország és Románia is fontos forrásnak tartja a nukleáris energiát.

Teodor Meleşcanu hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megtalálják a megoldásokat, így fejlődhetnek a kapcsolatok mindkét ország előnyére. A román tárcavezető továbbá felvetette, hogy

együttes magyar–román kormányülést kellene tartani.

Mint mondta, a megbeszélésen nagy figyelmet szenteltek azoknak a témáknak, amelyeket illetően az álláspontjuk közel áll egymáshoz, így kedvező hatással lehetnek a kapcsolatépítésre. Ugyanakkor nem hagyták ki azokat a kérdéseket sem, amelyekben az álláspontok távoliak – fűzte hozzá.

A román tárcavezető kiemelte a rendszeres konzultáció jelentőségét a visegrádi országok és Románia között azokban a témákban, amelyek fontos ezeknek az országoknak.

Úgy látja, magyar kollégájával lényeges lépést tettek ma, és ez nem az utolsó, hanem az első lépés abban a folyamatban, amely a kapcsolatok példaértékűvé válásához vezet. Ősszel pedig várják Szijjártó Péter Bukarestbe, hogy előadást tartson a román nagyköveteknek – mondta.

Kérdésre válaszolva a román külügyminiszter közölte: nem akarja kommentálni azt a döntést, hogy

magyar diplomaták tavaly decemberben nem vehettek részt a román nemzeti ünnepségeken,

de biztosan megtalálják a módját, hogy túllépjenek ezen a helyzeten.

Szijjártó Péter ugyancsak kérdésre elmondta: reális az esélye annak, hogy déli irányból újabb bevándorlási nyomás nehezedik viszonylag rövid időn belül Közép-Európára, ezért erősítik meg a déli határ védelmét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro