// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az ügyészek és a bírák büntethetőségét szeretné elérni az RMDSZ

// HIRDETÉS

Az ártatlanság vélelméről szóló törvénytervezetet egyszer már benyújtották, most ismét előkerült. Ugyanarra az uniós irányelvre hivatkozik, mint a tüntetéseket kiváltó kormányrendelet.

Ismét a parlament elé terjesztette az RMDSZ az ártatlanság vélelmével foglalkozó, 2016/343-as európai uniós irányelv romániai alkalmazásáról szóló törvénytervezetét, amely a bűnügyi eljárást módosítaná – erősítette meg Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes az MTI-nek.

A hírügynökségek hétfőn számoltak be arról, hogy az RMDSZ olyan törvénymódosítást kezdeményezett, amely ugyanarra az uniós irányelvre hivatkozik, mint az országos tüntetéseket kiváltó január 31-i kormányrendelet. Márton Árpád elmondta, az RMDSZ számára roppant fontos, hogy

ne a gyanúsítottnak kelljen bebizonyítania ártatlanságát, hanem a hatóságnak a bűnösségét.

„Nekünk nagyon fontos az ártatlanság vélelme, mert itt sajnos a magyarságot eléggé vegzálják, mindegy, hogy zászlóról, vagy Wass Albert utcáról van szó, vagy katolikus gimnáziumról, vagy két petárdáról. Mert ezek terroristák, ugye? A kézdivásárhelyieket terroristáknak nevezték. Nos, ezt tiltja ez az (uniós) irányelv, de egyelőre a román jogrend nem tiltja”

– jelentette ki Márton Árpád.

Hozzátette: az RMDSZ azért kényszerült ismét iktatni az ártatlanság vélelméről szóló törvénytervezetét, mert az uniós irányelv hatályba lépése után, tavaly áprilisban beterjesztett tervezetét nem tűzte napirendre a szenátus a határidő lejárta előtt. A tervezet megtiltaná, hogy a hatóságok bűnösként emlegessenek egy gyanúsítottat a jogerős ítélet előtt, továbbá

az ügyészek és bírák büntetőjogi felelősségre vonását is előírná,

ha súlyos mulasztásuk vagy rosszhiszeműségük miatt az államot kártérítésre ítélik.

A törvénymódosítás kötelezővé tenné, hogy ilyen esetben az állam kártérítési eljárást indítson az államnak okozott kár behajtása érdekében a kárt okozó ügyész vagy bíró ellen. Ez eddig csak lehetőségként szerepelt a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvényben, de sosem alkalmazták – magyarázta a frakcióvezető-helyettes.

Az Európai Parlament tavaly január 20-án fogadta el az ártatlanság vélelméről szóló irányelvet. A tagállamoknak a kihirdetést követő két éven belül kell átültetniük belső jogukba az új rendelkezéseket.
 
A médiában az keltett nagy visszhangot, hogy az RMDSZ a bírák és ügyészek büntetőjogi elszámoltatását kezdeményezte a hivatali visszaélés büntetőjogi meghatározása alapján. Erről Márton Árpád elmondta:

az alkotmány szerint senki sem áll a törvények felett,

és elvileg eddig is létezett a bírák és ügyészek büntetőjogi felelőssége, csak nem érvényesítették, az RMDSZ tervezete pedig csak azt pontosítaná, hogy miként kell ezt alkalmazni.

„Gondoljunk a kézdivásárhelyi esetre is, a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumra, és folytathatnám a polgármesterek és mások vegzálását olyankor, amikor - a mi megközelítésünkben - egyértelműen hatalommal való visszaélés esete forog fenn”

– mutatott rá Márton Árpád.

Megjegyezte, a bírák és ügyészek büntetőjogi és anyagi felelőssége egy év alatt elévül, holott egy esetleges strasbourgi emberi jogi bírósági ítéletre ennél sokkal többet kell várni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro