Alapszabály- és programmódosítás is lesz.
Teljes tisztújításra, alapszabály- és programmódosításra készül az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP). A szombaton Szatmárnémetiben tartandó országos tanács ülésének előkészületeiről Biró Zsolt pártelnök és Salamon Zoltán kongresszusi biztos számolt be egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.
Biró Zsolt elmondta, hogy az országos tanácsot üzenetben köszönti majd Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a párt tiszteletbeli elnöke, a magyar kormány üdvözletét pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tolmácsolja Szatmárnémetiben.
A pártelnök elmondta: az a tény, hogy egyedüli jelölt a pártelnöki tisztségre, nem jelenti azt, hogy ne kellene megméretnie magát. Hozzátette, hogy az elnök megválasztásáról szóló szavazás afféle párton belül bizalmi szavazás lesz. A párt belső demokráciadeficitjét érő bírálatokra utalva Biró Zsolt elmondta, a jelenlegi alapszabály értelmében valóban az elnök tesz javaslatot az alelnökök személyére, és az alelnökök jelölik az elnököt, de hozzátette: mindig is formálisnak tekintette az alelnökök jelölését, és tulajdonképpen csak közvetítette az országos tanács felé a székelyföldi, közép-erdélyi és partiumi régió jelöléseit az alelnöki tisztségekre.
Salamon Zoltán kongresszusi biztos a párt országos testületeinek a megújítását tartotta fontosnak. Elmondta: azt szeretnék, ha a párt választmányába – mely az elnökség és az országos tanács közötti köztes döntéshozó szerv – a párt legnagyobb legitimitással rendelkező politikusai – a polgármesterek, megyei önkormányzati képviselők és a parlamenti képviselők – kerülnének.
A romániai aktuálpolitikai kérdésekre térve Biró Zsolt elmondta: a parlamenti bizalmatlansági indítvány szerdai szavazásán jó lelkiismerettel sem igennel, sem nemmel nem lehetett szavazni, ezért a tartózkodást választották. A pártelnök szerint a szociálliberális kormány gyermeteg hibát követett el a Btk. rendeleti módosításával, de kisiklásnak tartotta azt is, hogy Klaus Iohannis részt vett a kormányellenes tüntetésen, és államfőhöz méltatlannak tartotta azt a beszédet, amelyet Iohannis a parlamentben mondott.
Biró Zsolt az RMDSZ és a koalíció együttműködéséről kijelentette: „a puding próbája az evés”, és ezt az együttműködést még nem tették próbára. Biztatónak tekintette ugyanakkor, hogy a költségvetésbe sikerült magyar szempontból is fontos fejlesztések költségeit beiktatni.
Újságírói kérdésre Biró Zsolt kijelentette: az autonómia kérdését az MPP soha nem teszi zárójelbe. „Minden olyan lépés, amely a valós decentralizáció irányába mutat, lépés az önrendelkezés irányába is” – jelentette ki. Hozzátette: olyankor kell beterjeszteni az RMDSZ és az MPP közös székelyföldi autonómiatervezetét, amikor esélye van annak, hogy a tervezetet megvitatják a szakbizottságokban és a plénumban. Ez ugyanis alkalom lenne arra, hogy elmondják: mit értenek a székelyföldi területi autonómián, és miért fontos ez számukra.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.