A válságot a PSD okozta, úgyhogy találja is meg a megoldást. Különben...
„A 13-as sürgősségi rendelet visszavonása és egy miniszter kínkeserves menesztése túl kevés, az előre hozott választás viszont túl sok” - szögezte le Klaus Iohannis államfő kedden a parlament két házának együttes ülésén annak kapcsán, hogy a napok óta tartó tiltakozások hatására a kormány hatálytalanította a büntető törvénykönyv módosításáról szóló rendeletet, és Sorin Grindeanu miniszterelnök közölte, meneszti a rendeletet kidolgozó Florin Iordache igazságügy-minisztert.
Iohannis kijelentette,
emberek százezrei tüntetnek az utcákon, egy felmérés szerint pedig a válaszadók 80 százaléka úgy véli, rossz irányba halad az ország.
Az okok kapcsán megállapította: a Szociáldemokrata Párt (PSD) december 11-én nagy győzelmet aratott, de azt követően kamikazeként frontálisan összeütközött a romániai társadalom jelentős részével, mivel választási ígéreteivel ellentétben nem az életszínvonal emelését tekintette fő célnak, hanem azt, hogy a büntetőügyek fenyegette személyeket megmentse.
Leszögezte: a megoldást annak kell megtalálnia, aki a válságot okozta, ez pedig nem más, mint a PSD.
ugyanakkor megállapította: erős kormányra van szükség, nem olyanra, amely félénken pártutasításokat hajt végre, olyanra, amely átláthatóan is kiszámíthatóan jár el, nem az éjszaka leple alatt, rejtve.
Felszólította a kormánypártokat, hogy kormányozzanak felelősen, és hozzanak jó törvényeket az egész ország számára, nem csupán olyanokat, amelyek problémás politikusok egy csoportját szolgálják.
Kifejtette: az ország makrogazdasági helyzete kedvező, a kormány feladata pedig a gazdasági növekedés megtartása. Arra is figyelmeztetett, hogy az ország nemzetközi partnerei is jelentős elvárásokat támasztanak Romániával szemben.
„Ha a válságot kirobbantó PSD nem talál sürgősen megoldást, tárgyalásokat kezdeményezek a Cotroceni-palotában, hogy beazonosítsuk a lehetséges megoldásokat” - szögezte le az államfő.
A tüntetések kapcsán kifejtette: a demokráciát nap mint nap életben kell tartani és meg kell óvni, és gratulált azon szülőknek, akik gyerekeiket is kivitték a tüntetésekre, hogy azok „igazi leckét kapjanak demokráciából.”
Az elnök feltette a kérdést: erős nemzetet akarnak, vagy olyat, amelyet megvetnek, és amely minden sutba vág azért, hogy megmentsen néhány bajba került politikust? „Megér ekkora áldozatot néhány politikus? Ez a kérdés, és erről szól a népszavazás is" - mutatott Rá Iohannis. Kijelentette, azért írja ki a korrupcióellenes harc folytatásáról szóló népszavazást, hogy a polgárok kifejthessék véleményüket a kérdésben.
A kormánypárti honatyák nem díjazták az államfő kijelentéseit.
amikor az elnök a kormányoldalt bírálta. A parlament két házának elnökei, Călin Popescu Tăriceanu és Liviu Dragnea egyébként a szokásokat felrúgva nem fogadták az elnököt a parlament bejáratánál. A beszéd alatt a kormány sem tartózkodott az ülésteremben.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.