// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

CFR–Steaua: ködbe veszett meccs

// HIRDETÉS

Állítólag nyomokban foci is volt a fellegvári stadionban, de ebből a közel 15 ezer néző szinte semmit sem látott a pályát megszálló köd miatt.

Vasárnap este ismét bebizonyosodott a román foci egyik alaptétele, miszerint a Steaua (amely a bíróság szerint már nem is nevezheti magát Steauának) egyszerre az ország legnépszerűbb és leggyűlöltebb csapata. A mérkőzéseit átlagban 3000 néző előtt lejátszó CFR most mindkét oldali lelátó összes jegyét el tudta adni, így aztán a febuárban elkezdődött tavaszi idény első meccsén igazi focihangulat is volt, szurkolással, indulatokkal, csak éppen foci nélkül.

A Fellegvárra leszálló ködben a nézők java sokszor a pálya közepéig sem látott el, az ellentétes oldalon történt eseményekből pedig csak a túloldali lelátó hangjai alapján következtetthetett valamire. A köd csak az első félidő közepén szállt fel rövid időre, jó 20 percig a teljes pályát be lehetett látni, aztán a második félidőben megint csak találgattuk, hogy hol a labda.

A Steaua, amely a Gigi Becali és a hadsereg között zajló pereskedés nyomán immár csak a szezon végéig használhatja nevét (ki a fene fog majd szurkolni a Fotbal Club Sporting Becalinak?!) kihozta a stadionban erdélyi fotelszurkolóit, akik Alibec 11-esből lőtt góljánál ki is húzták a gyufát a hazai tábornál, de verekedésig nem fajult a dolog.

A CFR-es Nascimento kihagyta a maga 11-esét, de a második félidőben a Kazahsztánból másfél év után hazatért Deac góljával így is kiegyenlítettek a kolozsváriak. Ekkor azonban már Cojocaru bíró volt a meccs főszereplője, aki egyik csapatnak sem mert befújni egy-egy újabb jogos büntetőt, reklamálásért kiállította mindkét gólszerzőt – de a legnagyobb bűne, hogy ilyen látási viszonyok között is végigjátszatta a meccset.

A végén maradt az 1-1, győzelmet egyik csapat sem érdemelt, de az igazi vesztes a közönség volt, amely egy egész meccs áráért egy felet sem látott.   

Már az elején ködbe vesztek a kolozsvári fiúk|Fotók: Riti József Attila

A Steaua (fehérben) megállította a gólkirályi címre pályázó Budot.

Filipe Nascimento kihagyott tizenegyese volt a meccs egyik kulcsjelenete.

Rezignáltság és lelkesedés: idősebb és ifjabb CFR-szurkolók a lelátón.

Kolozsvári gólöröm.

A Steaua kapusa, Florin Niță volt a meccs legjobbja.

A végén a CFR játékosai megtapsolták a közönséget...

... és a közönség a játékosokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro